MU: Ferguson aggódik Klopp miatt, kiáll Mourinho mellett

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2015.12.07. 15:43
Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere szerint Jürgen Klopp nagy dolgokra hivatott a Liverpool élén – még ha ez nem is feltétlenül jó hír az MU fanatikusainak… A szakember elmondta azt is, szerinte a Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics butaságot csinálna, ha menesztené José Mourinho vezetőedzőt.

Ferguson a Liverpool vasárnapi, Newcastle elleni 2–0-s veresége ellenére úgy gondolja, hogy Jürgen Klopp lesz az, aki újra versenyképessé teszi a Liverpool csapatát.

„Aggódom a kinevezése miatt, mert ha valamit nem szeretnének az MU-sok, az az, hogy a Liverpool a Manchester United elé kerüljön – mondta Ferguson egy londoni eseményen. – Remek egyéniség, a folyamatos pozitív hozzáállásával és az állandó mosolyával.”

„A Newcastle ellen is megmutatta emberi nagyságát, amikor gratulált Steve McClarennek a Newcastle második találata után. A Dortmundnál ragyogó munkát végzett. Jól ismerem az edzői továbbképzésekről, sokat javíthat a klub helyzetén a személyiségével, az elszántságával és a tudásával. Fényes jövő előtt áll a Liverpool.”

A Manchester Unitedet korábban 27 éven keresztül irányító Sir Alex Ferguson szerint semmi értelme nem lenne meneszteni Mourinhót, akit minden idők egyik legjobb edzőjének nevezett.

„Az elmúlt tíz évben elég sok edzőt kirúgott, biztos vagyok benne, hogy tanult ezekből – utalt Abramovicsra a BBC cikkében a 73 éves Ferguson. – Bíznia és hinnie kell abban, hogy Mourinho képes megfordítani ezt a rossz folyamatot. Minden országban sikerült nagy trófeákat nyernie, ahol dolgozott. Butaság, hibás vezetői döntés lenne megválni tőle.”

Az orosz üzletember 15 évvel ezelőtt vásárolta meg a londoni csapatot, amelynek azóta José Mourinho a kilencedik trénere. A portugál a második időszakát tölti a klubnál, hiszen 2004 és 2007 között is ő volt az edző. Korábban bajnokságot, FA-kupát és Ligakupát, a közelmúltban pedig ismét bajnokságot és Ligakupát nyert az együttes a vezetésével.

„Ez az első alkalom, amikor azzal szembesül, hogy az élete, a karrierje nemcsak sikerekből áll, hanem rossz időszakokat, kudarcokat is hozhat. Ez most egy kihívás számára, és bár szombaton megint kikaptak, már vannak arra utaló jelek, hogy ismét visszatalálnak a helyes útra” – vélekedett Sir Alex.

Ferguson hangsúlyozta: ismeri kollégáját és tisztában van azzal is, mennyi munkát fektet a labdarúgásba, ezért gondolja úgy, hogy már nem tart sokáig a Chelsea gyengélkedése.

A londoniak szerdán Mourinho korábbi csapatát, az FC Portót fogadják a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, egy döntetlennel pedig biztosíthatják továbbjutásukat. A bajnokságban szombaton a listavezető Leicester City otthonában lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
9 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52
Ezek is érdekelhetik