Man. City: közel 100 millió fontba kerül Sterling – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.13. 10:02
null
A következő idényben már Cesc Fabregas (takarásban, Chelsea) és Sterling is kékben játszik majd:<br />előbbi marad sötétben a londoniaknál, utóbbi a manchesteri világosra vált (Fotó: AFP)
A klubrekordot jelentő vételár – 49 millió font – mellett további súlyos anyagi áldozatot vállalt a Manchester City a 20 éves Raheem Sterling megszerzéséért, aki sajtóhírek szerint öt évre írna alá, heti 200 ezer fontos fizetésért. Az angol klubnak így a transzfer összesen 100 millió fontjába kerül!

 

Amint arról beszámoltunk: a Liverpool a harmadik ajánlatot fogadta el, amivel a QPR-nak is nagy örömet szerezhetett. Pedig utóbbi klub felnőttjei között Sterling sohasem játszott – öt és fél évvel ezelőtt 500 ezer fontért adták el –, mégis 9.8 millió fontot kaptak, amiért annak idején okosan 20 százalékos részesedést foglaltak bele a szerződésbe, Sterling továbbadása esetén.

Amúgy Sterling nemcsak a City legdrágább vétele lett – a korábbi csúcsot a 38 millió fontért szerződtetett Sergio Agüero tartotta –, hanem a legdrágább angol játékos is. Utóbbiban az eddigi csúcsot Andy Carroll jelentette, akiért 2011 januárjában 35 millió fontot fizetett a Liverpool.

Angol sajtóhírek szerint Sterling megszerzésével a City csatársorából Edin Dzeko és Sztevan Jovetics is azonnal létszámfölötti lett, nyári távozásuk valószínűsíthető. Annak ellenére, hogy mindkét csatár szerződése 2018 nyarán jár le. A 29 éves bosnyák támadó értékét a transfermarkt.de 14 millió fontra teszi, a 25 éves montenegrói légiósét 10.5 millióra. A Corriere dello Sport értesülései szerint Dzeko a Románál, Jovetics az Internél köthet ki.

Legfrissebb hírek

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
11 órája

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:59

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:54

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
2026.09.04. 12:05

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
2026.09.02. 17:40