Arsenal: Özil álomcsapata – 7 realos és egy vaskos meglepi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 14:13
Mesut Özil, az Arsenal középpályása a klub hivatalos YouTube-csatornáján közzétett videóban összeállította álomcsapatát azokból a játékosokból, akikkel pályafutása során egy csapatban (klub és válogatott) játszott.

Özil dream teamjében neves klasszisok kaptak helyet. A kapuban Iker Casillas áll. A Portóval szóba hozott spanyol gyakran bizonyította, hogy a világ legjobbjai között a helye posztján – mondta róla a középpályás. Iker Casillas áll. A Portóval szóba hozott spanyol gyakran bizonyította, hogy a világ legjobbjai között a helye posztján – mondta róla a középpályás.

Özil Sergio Ramost a világ legjobb középső védőjének nevezte, így ő nem maradhatott ki. Párja a világbajnok német bekk, Jérome Boateng. A védelem bal oldalán „a legtechnikásabb hátvéd”, Marcelo kapott helyet, a jobbon pedig a Bayern München és a német válogatott szinte minden poszton bevethető ikonja, Philipp Lahm.

A középpályára elsőként Xabi Alonso került be, aki karrierje számtalan fantasztikus passzának köszönheti a megtiszteltetést. Mellé az első „ágyús” csapattársat, Santi Cazorlát tette Özil. A bal oldalra a regnáló aranylabdást, Cristiano Ronaldót, a jobbra pedig szintén egy korábbi madridi kollégát, a jelenleg a Manchester Unitednél futballozó Ángel Di Maríát.

Csatárnak „a poszt leguniverzálisabb képviselőjét”, Karim Benzemát választotta a német. Várjunk csak! Ez még csak tíz, akkor egy játékos hiányzik!

Mesut Özil tizenegyének utolsó tagja, a képzeletbeli 10-es számú mez tulajdonosa nem más mint: Serge Gnabry, aki 19 éves stuttgarti nevelés, 2012-ben került az „ágyúsok” U18-as csapatához. A Premier League-ben mindössze 10 mérkőzése van, de ez is elég volt ahhoz, hogy beférjen Özil álomcsapatába. A komoly szakmai alapú indoklás: „Mert itt ül mellettem."

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

C. Ronaldo fura góllal búcsúztatta az óévet – videó

Minden más foci
2025.12.30. 21:46

Cristiano Ronaldo továbbra is az ezer gólra hajt

Minden más foci
2025.12.29. 15:26
Ezek is érdekelhetik