Real: ha Casillas távozik, 15 millió eurót is fizethetnek – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 09:04
null
Öt, mutatja Iker Casillas. A Porto egy szezonra millióban ennyi eurót ajánl a Realt elhagyni készülő ikonnak, de csak bruttóban<br />(Fotó: AFP)
A madridi kiadású Marca sportnapilap úgy tudja, hogy a Real Madridnak 15 millió eurójába kerülne, ha a jelenlegi feltételek mellett a minden bizonnyal létszámfölöttivé váló ikonját, Iker Casillast eladná a Portónak.

 

A portugál klub érdeklődéséről és a tárgyalások előrehaladott menetéről már tegnap beszámolhattunk, szintén spanyol forrásokra hivatkozva. A Porto mellett számtalan szakmai érv szól, hiszen európai topcsapatról van szó, amely tagja a BL-mezőnynek. Ott ráadásul nem surranó pályás versenyző, hanem tényező is lehet akár. Casillas számára előnyt jelenthet a keretben lévő kisebb spanyol kontingens – benne többek között Alberto Buenóval, Cristian Tellóval és Adrián Lópezzel – mellett a vezetőedző személye, hiszen Julen Lopetegui szintén honfitárs. Nem kerül ki a szövetségi kapitány, Vicente del Bosque látószögéből, akivel jó kapcsolatot ápol, kölcsönös a tisztelet és a bizalom közöttük. De a város földrajzilag is közel fekszik Madridhoz (560 km), repülővel 45 perc, amely városhoz ezer szállal kötődik.

Ami megnehezítheti az átigazolást, és jelenleg alku tárgyát képezi, az a játékos kiemelt fizetése. Ami Real-szintű, és nem a portóiakhoz mérhető. (Utóbbiak legjobban fizetett játékos Tello nettó 2.5 millió eurót keres.) A Porto a két éves időtartamra tízmillió euró bruttót tudna garantálni Casillasnak, a többit viszont a Realnak kellene kipótolnia. Jelen állás szerint Casillas – amennyiben Madridban maradna – a következő idényben nettó 6.5 millió eurót keresne, az utána következőben pedig 6 milliót. (Az As 7.5, illetve 7 millió euróról ír.) Ez bruttósítva 13, illetve 12 millió, összesen tehát 25 millió. Ebből vállalná át tízet a Porto, míg a fennmaradó 15 milliót továbbra is a Realtól kellene megkapnia. Ami nyilván soknak tűnik egy olyan kapusért, aki nincs is a klub keretében, de olyanért is, aki csak kispadozik. (David de Gea érkezését valószínűsíthetjük idén nyáron.) Viszont a 15 kevesebb, mint a 25 – kis túlzással a kétéves fizetésének csak az egyik fele –, és amennyiben ott tartják őt a madridi keretben, de csupán kiegészítő ember lesz a korábbi húzónévből, az biztosan nem szül jó hangulatot az öltözőben. Magában kódolja a feszültséget edzésen, mérkőzésen, mindenhol. A Realnál még bíznak abban, hogy Casillas is hajlandó valamit engedni a fizetéséből, az érvényben lévő szerződése ellenére.

Arról egyelőre nem írnak a spanyolok, hogy Casillas milyen formában, kölcsönben vagy végleg kerülne a portugálokhoz, illetve ők ezért milyen anyagi ellenszolgáltatást nyújtanak a Realnak. Mert a 34 éves, 162-szeres válogatott Casillast ingyen megszerezni azért nem kis bravúr lenne a részükről, lévén mégiscsak tizenhat idényt húzott le a madridiaknál. A kor fogott ugyan rajta, de így is megbízható, főként, ha rendezett mögötte a szakmai háttér, érzi a szakmai stáb feltétlen bizalmát, ami az elmúlt két idényére nem volt már jellemző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik