PL: Terry és Hazard az álom 11-ben, Fabregas és Costa nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.25. 13:01
null
Hazard egyéni szinten mindent vitt a szezonban, Terry az összes bajnokit végigjátszotta (Fotó: Reuters)
A Swansea City kapusa és a bajnokságot az utolsó helyen záró Queens Park Rangers csatára is befért a Premier League álomcsapatába – legalábbis a liga hivatalos fantasyjátékának végső pontszámai alapján.

 

 

A népszerű csapatösszerakós játék, amelyben ebben a szezonban világszerte három és félmillióan vettek részt, különböző szempontok alapján értékeli a különböző posztokon játszó labdarúgókat. A kapusok és a védők (illetve kis mértékben a középpályások is) a kapott gól nélkül lehozott meccsekért, az összes játékos a gólokért és gólpasszokért kap pontokat a játékpercek mellett.

Azaz nem feltétlenül a legjobbak zártak az élen, hanem azok, akik a legtöbbet is játszották úgy, hogy ők és csapatuk jól szerepelt. Mégsem csak a csapat számít, hiszen a bajnok Chelsea-ből három játékos került be a kezdő tizenegybe, és még a ligautolsó QPR-ből is be tudott kerülni Charlie Austin.

Érdekes, hogy a legjobb 11-be a légiósok térnyerése ellenére öt angol is bekerült.

A legtöbb ponttal összesítésben Eden Hazard zárta a játékot, 233 pontot szerzett, rajta kívül Sergio Agüero (216) és Alexis Sánchez (207) jutott 200 pont fölé. Ami a posztokat illeti, azért a védőkből van négy, mert Phil Jagielka és Nathaniel Clyne azonos pontszámmal zárt.

A Premier League hivatalos fantasyjátékának pontszámai alapján a következő álomcsapat jött ki.

Kapus: Lukasz Fabianski (lengyel, Swansea City)
Védők: Braniszlav Ivanovics (szerb, Chelsea), John Terry (angol, Chelsea), Phil Jagielka (angol, Everton), Nathaniel Clyne (angol, Southampton)
Középpályások: Eden Hazard (belga, Chelsea), Alexis Sánchez (chilei, Arsenal), David Silva (spanyol, Manchester City)
Csatárok: Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Harry Kane (angol, Tottenham), Charlie Austin (angol, Queens Park Rangers)

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
11 órája

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
13 órája

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
13 órája

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
20 órája

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Joao Pedro nélkül gólt sem szerzett, simán kikapott a Brentfordtól a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.09.18. 22:55