Chelsea: elárulta a csodagyerek, a „kékeknél” folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.12. 12:16
null
Nathan leleplező fotói az Instagramon
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premier League) szereplő Chelsea-nél folytatja a pályafutását a 19 éves brazil Nathan, akit világszerte hatalmas tehetségként tartanak számon.

 


A „csodagyereknek” titulált Nathan – aki támadó középpályás, de szélsőként és csatárként is bevethető – saját Instagram-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint a nyáron csatlakozik az angol bajnok Chelsea-hez, amely sajtóhírek szerint mintegy 4.5 millió fontot fizetett a játékosért az Atlético Paranaensének.

„Egy álmom vált valóra! Köszönöm Istennek, és persze édesapámnak, aki mindvégig mellettem volt és segített, illetve a családomnak és a barátaimnak, akik hittek bennem. Köszönöm a Chelsea-nek, hogy bíznak bennem, minden tőlem telhetőt megteszek majd a csapatért, és azért, hogy jó eredményeket érjünk el” – írja Nathan.

A 19 éves labdarúgó – akit a Chelsea-n kívül a Manchester City is szeretett volna megszerezni – áprilisban már átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, de a londoni klub még nem jelentette be a szerződtetését.

Nathan a felnőttválogatottban még nem mutatkozott be, az U17-es és az U20-as brazil nemzeti együttesben viszont már letette a névjegyét. A 2013-as U17-es vb-n öt gólt szerzett, és beválasztották a torna csapatába. Szintén részt vett az idei ifjúsági Copa Américán, bár ezen a viadalon csak egyszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
6 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
8 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:24

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 07:53

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18
Ezek is érdekelhetik