PL: Karrierem egyik legfontosabb pillanata - Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.22. 22:11
Louis van Gaal, a Manchester United futballcsapatának menedzsere karrierje egyik legfontosabb eseményeként éli meg a Liverpool elleni 2–1-es győzelmet az Anfield Roadon.

„Egy csapatként játszottunk, az első félidőben az egyik legjobb játékunkat mutattuk. A Liverpool egy fantasztikus együttes, de most a saját fegyverükkel, az erős nyomásgyakorlással győztük le őket” – mondta Louis van Gaal a mérkőzést követően.Louis van Gaal a mérkőzést követően.

A Liverpool szinte az egész második félidőt emberhátrányban játszotta, miután a kapitányuk, Steven Gerrard megtaposta Ander Herrerát, és piros lapot kapott a játékrész 38. másodpercében. A mérkőzés után Gerrard elnézést kért liverpooli csapattársaitól, valamint a klub szurkolóitól, amiért kiállításával nehéz helyzetbe hozta övéit.

„A második félidőben, annak ellenére, hogy emberelőnyben játszottunk, elveszítettük a korábbi fegyverünket. A játékosaim visszavettek a lendületükből, így a Liverpool felszabadultabban tudott játszani, ami nekünk nem kedvezett. A legfontosabb, hogy sikerült győznünk. Karrierem egyik legfontosabb pillanata ez a győzelem” – tette hozzá a United holland menedzsere.

Juan Mata gyönyörű ollózó gólt szerzett a mérkőzésen.

„Juan az egyik legjobb játékosom. Kerestem és most megtaláltam a legmegfelelőbb pozíciót számára, ahol remekül játszik. Két gólt szerzett, az egyik csodálatos volt” – mondta spanyol játékosáról Van Gaal.

„Nagyon boldog vagyok, ez egy különleges nap volt a számomra. Nemcsak a két találatom miatt, hanem a mutatott játékunk miatt is. Kiváló teljesítmény volt, és a miénk lett a három pont” – tette hozzá Juan Mata.

A negyedik helyezett United ezzel a sikerrel már öt ponttal előzi meg a riválisát a tabellán, és csak egy pontra van a harmadik Arsenaltól. Juan Mata két gólt szerzett a vörös ördögöknek, míg másik oldalon Daniel Sturridge volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
3 órája

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
6 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
6 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:34

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31