BL: Becker a hírhedt Chelsea-huligánok sáljában jelent meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 20:27
null
Becker elnézést kért
Boris Becker elnézést kért, miután a tegnap esti Chelsea–PSG Bajnokok Ligája-mérkőzésen a leghírhedtebb Chelsea-huligáncsoport sálját viselte. A korábbi világelső német teniszezőt lefotózták, miközben a VIP-részen állt a londoni „kékek” renitens szurkolói csoportjának, a Headhunters-nek a sáljában.

Kiderült azonban, hogy félreértésről volt szó. Becker bevallotta, hogy a sál már jó néhány éves, és nem tudta, hogy mit is jelent valójában.

„Fogalmam sem volt az egészről. Évekkel ezelőtt vettem a stadion mellett egy kis bódéban. Én lennék az utolsó ember, aki támogatná a huligánokat” – mondta a hatszoros Grand Slam-tornagyőztes és olimpiai bajnok teniszező a Bildnek.

A Headhunters-csoport (1995-től hívják így őket) a '60-as évek közepén alakult, majd hamar hírhedté vált az angol futballhuliganizmus területén. Az egyre dráguló jegyek miatt mára már kevésbé jutnak be a stadionokba, létszámuk is csökken. A balhéik száma is visszaesett.

A híres oknyomozó riporter, Donal Macintyre beépült közéjük a '90-es években. Kutatásai alapján a csoportról dokumentumfilm is készült, amit a BBC sugárzott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik