BL: Raya kirúgása vagy Saka esése után büntetőt kellett volna adni? Mutatjuk videón!

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 12:16
Neuer és Saka találkozója (Fotó: Getty Images)
Mint azt bizonyára tudják, az Arsenal 2–2-es döntetlent játszott a Bayern Münchennel az Emirates Stadionban rendezett labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntőben. A meccsen két olyan vitatott eset is volt, amikor a játékvezető nem ítélt büntetőt. Ezeket elevenítjük most fel!

Bukayo Saka eltolta a labdát Manuel Neuer mellett, ám a lassításokból úgy tűnik, az angol támadó keresni akarta a kontaktot, és a jobb lábával belerúgott a német kapusba. Neuer ettől függetlenül nem érte el a labdát, így lehet vitatkozni az eseten. Piers Morgan Arsenal-drukker újságíró szerint például egyértelműen tizenegyest kellett volna adni, de a posztjához kommentelő Boris Becker már nem biztos ebben. „Valóban?” – írta.

 

A West Ham United ikonja, Paolo Di Canio kritizálta Sakát. Úgy fogalmazott, hogy a jobb lábával Neuer felé tartott, és nem úgy viselkedett ebben a játékhelyzetben, mint egy tapasztalt futballista, hanem úgy, mint egy tapasztalatlan kisgyerek.

SZAVAZÁS

Saka és Neuer találkozója tizenegyest ért?

  • 770 szavazat (21%)
  • 2908 szavazat (79%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A Bayern is kaphatott volna (még egy) tizenegyest a mérkőzésen. David Raya kapus úgy tűnt, elvégezte a kirúgást (azonnal a sípszó után, ami a csere után a játék kezdetét jelezte), ám Gabriel – aki előtte mondott valamit Rayának – kézzel megállította a labdát, majd ő indította útjára a labdát. A kérdés persze az, hogy a kapuvédő passza után játékba került-e a labda, mert ha igen, akkor tizenegyest kellett volna kapniuk a bajoroknak.

Egy másik videóból jól látszik, hogy a vendégek azonnal elkezdtek reklamálni.

 

Thomas Tuchelt, a Bayern vezetőedzőjét az esettel kapcsolatban idézte Fabrizio Romano. „A játékvezető nagy hibát követett el, mert a kezezés miatt egyértelműen büntetőt kellett volna kapnunk – vélekedett a német tréner. – Tudom, hogy ez egy furcsa helyzet volt. Ami igazán dühít most minket, az az, amivel magyarázta a döntését a pályán. Azt mondta a játékosainknak, hogy ez egy gyermeteg hiba volt, és ilyenért nem fog tizenegyest adni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ez egy szörnyű, szörnyű magyarázat. Gyermeteg hiba, normál hiba, bárminek is nevezzük, dühösek vagyunk, mert egy nagyon komoly döntés áldozatai lettünk.”

Max Eberl, a bajor csapat sportigazgatója is elmondta, hogy Glenn Nyberg svéd játékvezető nem fog ilyenért büntetőt ítélni a negyeddöntőben, és ez nem az ő hibája, nem őt kell hibáztatni érte.

Persze pár éve még ilyen furcsa játékhelyzet nem alakulhatott volna ki, mert korábban a játékosoknak a kirúgásoknál el kellett hagyniuk a tizenhatost. Ugyanakkor képzeljük el, ha ezért büntetőt ítélt volna a bíró, mekkora felháborodás lenne most az Arsenalnál.

SZAVAZÁS

Gabriel kezezése után a Bayernnek járt volna a büntető?

  • 2550 szavazat (74%)
  • 904 szavazat (26%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Arsenal (angol)–Bayern München (német) 2–2 (1–2)
London, Emirates Stadion, 55 000 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
Arsenal: Raya – B. White, Saliba, Gabriel, Kiwior (Zincsenko, a szünetben) – Ödegaard, Jorginho (Gabriel Jesus, 66.), Rice – Saka, Havertz (Partey, 86.), Martinelli (Trossard, 66.). Menedzser: Mikel Arteta
Bayern: Neuer – Kimmich, Dier, De Ligt, A. Davies – Goretzka, Laimer – L. Sané (Coman, 66.), Musiala, Gnabry (Guerreiro, 70.) – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző: Saka (12.), Trossard (76.), ill. Gnabry (18.), Kane (32. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik