Arsenal: Sáncheznek elege van, máris lelépne - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.05. 18:51
null
Ennyi volt? (Fotó: Reuters)
Váratlan, hihetetlennek tűnő spanyol sajtóhírek szerint Alexis Sánchez, az Arsenal labdarúgócsapatának chilei támadója nem érzi jól magát Londonban, és elgondolkodott a váltáson.

A meghökkentő hírrel a Mundo Deportivo állt elő, amely a játékoshoz közel álló forrásokra hivatkozva állítja, Alexis Sáncheznek máris elege lett az Arsenalból.

A hirtelen jött fordulatot állítólag több összetevő eredményezte. Először is Sánchezt rosszul érinti, hogy már nem ő a főszereplő Londonban.

A chilei a bombaformában futballozó Santi Cazorla mellett már nincs annyit rivaldafényben, mint az idény elején, ezt pedig a Mundo szerint nehezen viseli a játékos, akinek különösen fáj, hogy zsinórban kétszer nem ő lett a hónap játékosa klubjánál.

A 2014 nyarán a Barcelonától szerződtetett chilei a csapat teljesítményével sem elégedett, és nehezményezi, hogy bár ő mindent megtesz – a 2014–2015-ös idényben a PL-ben már 12 gólnál és 7 asszisztnál jár –, az „ágyúsok” képtelenek megszilárdítani jó formájukat, és az sem kizárt, hogy lecsúsznak a Bajnokok Ligáját érő helyekről.

Hivatalos lépéseket egyelőre nem tett még a hírt megszellőztető spanyolok szerint sem Sánchez, ám a beszámolók szerint az utóbbi hetekben komolyan elgondolkodott, van-e jövője Londonban…

Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:10

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27