PL: Mourinho nem örülne, ha Fabregast már nem érdekelné az Arsenal

Vágólapra másolva!
2014.10.05. 11:32
Vasárnap először léphet pályára korábbi csapata, az Arsenal ellen Cesc Fabregas, aki jelenleg a Premier League listavezetőjét, a Chelsea-t erősíti. José Mourinho nem örülne, ha Fabregast már nem érdekelné az Arsenal.

A Chelsea középpályása 16 évesen került Arsene Wenger keze alá, majd nyolc szezon után nevelőegyesületéhez, a Barcelonához igazolt – Arsenal-játékosként négyszer játszott a katalánok ellen, mérlege: egy győzelem, egy döntetlen, két vereség. A Barca az elmúlt három évben viszont egyszer sem találkozott az „ágyúsokkal”, így a spanyol játékos – a nyári átigazolását követően – először játszhat az Arsenal ellen.

„Fabregas mindig kötődik az Arsenalhoz, tiszteli a klubot, mivel gyerekként ment oda és topjátékosként távozott – nyilatkozta José Mourinho, a Chelsea menedzsere. – Ez így van rendjén, hiszen az Arsenal csinált belőle futballistát. Nem örülnék, ha azt mondaná, egyáltalán nem érdekli korábbi csapata, mindent elfelejtett, már csak a Chelsea létezik számára. Ugyanakkor tudom, imádja a Chelsea-t, rendkívül boldog, olyan, mintha évek óta itt lenne. Ha lenne még egy lehetősége, akkor sem változtatna azon, hogy minket választott a nyáron.”

A váltással mindkét fél jól járt, elvégre Fabregas vélhetően nagyobb szerepet kap új klubjában, mint a Barcelonában kapna, a Chelsea kerete pedig kiváló előkészítővel gazdagodott. A szezonban eddig nyolc mérkőzésen játszott – hat bajnokin és két Bajnokok Ligája-találkozón –, egy gól mellett hét gólpasszal segítette a támadójátékot, de az is sokatmondó adat, hogy a 2007–2008-as szezon óta 86 gólpassznál jár, ennél jobb mutatója egyetlen futballistának sincs a négy topbajnokságot tekintve (angol, német, olasz, spanyol).

„Akartam őt, mert ismerem, s mert tudtam, passzol a klub filozófiájához – tette hozzá Mourinho, aki 11 mérkőzést játszott az Arsenal ellen, s egyelőre veretlen. – Azon kevés játékosok egyike, aki több pozícióban képes futballozni, ráadásul sokat játszott Angliában, vagyis olyan, mintha hazatért volna, így nem kellett idő az alkalmazkodásra. Tökéletes választás volt számunkra. Előfordulhat, hogy gólt szerez korábbi csapata ellen, az viszont nem érdekel, hogy megünnepli-e.”

„Itt van nekünk Özil, Cazorla, Wilshere, Ramsey, Oxlade-Chamberlain, csupa támadó. Nem volt szükségünk még egyre, még akkor sem, ha emberileg és játékosként szeretem Fabregast” – mondta korábbi játékosáról Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere.

Azt nem tudni, Fabregas szerez-e gólt a vasárnapi derbin, s ha igen, megünnepli-e, mindenesetre biztosan érzelmekben gazdag találkozó lesz, elvégre 212 bajnoki mérkőzést játszott az Arsenal futballistájaként.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 7. FORDULÓ
13.00: Manchester United–Everton (tv: Digi Sport1)
15.05: Chelsea–Arsenal (tv: Digi Sport1)
15.05: Tottenham–Southampton
17.15: West Ham United–QPR

Legfrissebb hírek

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
7 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
17 órája

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01
Ezek is érdekelhetik