MU: nincs kizárva, hogy szerződést ajánlanak Víctor Valdésnek

2014.10.25. 09:09
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett Víctor Valdésről, a Barcelona korábbi kapusáról is szót ejtett, aki a holland szakember meghívására a Premier League-ben szereplő klubnál folytatja a rehabilitációját, majd áll edzésbe.

A Bajnokok Ligája-győztes szakember a 2002–2003-as szezonban már dolgozott együtt Valdésszel a Barcelonánál, ezzel magyarázható, hogy a holland tréner edzéslehetőséget biztosít a térdsérüléséből lábadozó 32 éves kapusnak.

„Több korábbi játékosomnak kedveskedtem már hasonló gesztussal. Annak idején, amikor szükségük volt rá, Ronald de Boernak és Edgar Davidsnak is felajánlottam ezt az opciót. A brazíliai világbajnokság előtt Robin van Persie-nek engedtem meg, hogy az MU edzőközpontjában készüljön, pedig akkor még nem én voltam a csapat menedzsere” – mondta Van Gaal, aki elfelejtette megemlíteni, hogy a holland csatárklasszis azért edzhetett a „vörös ördögök” bázisán, mert 2012 óta a klub igazolt labdarúgója.

A hazája válogatottját világbajnoki bronzéremig vezető Van Gaaltól a sajtó képviselői megkérdezték, hogy elképzelhető-e Valdés szerződtetése.

„A Manchester Unitednek mindig nyitottnak kell lennie” – mondta sokat sejtetően a szakember.

A spanyol válogatott kapus márciusban szenvedett súlyos térdsérülést, azóta nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
20 órája

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05