MU: Nincs kétségem afelől, hogy sikeresek leszünk - Rooney

Vágólapra másolva!
2014.09.24. 10:41
Wayne Rooney, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgója szerint korai lenne még leírni csapatukat.

Hiába vezetett vasárnap 3–1-re az MU a Leicester ellen, az újonc együttes megfordította a találkozót, így a „vörös ördögök” 5–3-ra kikaptak, és öt forduló után, mindössze öt ponttal a 12. helyen állnak. Hiába vezetett vasárnap 3–1-re az MU a Leicester ellen, az újonc együttes megfordította a találkozót, így a „vörös ördögök” 5–3-ra kikaptak, és öt forduló után, mindössze öt ponttal a 12. helyen állnak.

A Manchester United sok kritikát kapott az elmúlt napokban, amelyekre a csapatkapitány, Wayne Rooney a Facebook-oldalán válaszolt.

„Úgy látom, sokan már teljesen le is írtak minket a vasárnapi eredményt követően, de szerintem nem ilyen rossz a helyzet – írta Rooney. – Amikor körbenézek az öltözőben, és látom, milyen képességű játékosok ülnek mellettem, valamint tudom, ki a menedzserünk, nincs kétségem afelől, hogy sikeresek leszünk.”

A manchesteriek szombaton a West Ham United ellen az Old Traffordon javíthatnak gyenge szezonkezdetükön.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik