MU: hiába a sztárigazolások, így is övék a legtöbb saját nevelésű

Vágólapra másolva!
2014.09.19. 10:51
Annak ellenére, hogy az angol élvonalbeli Manchester United a nyári átigazolási időszakban mintegy 150  millió fontot költött el sztárigazolásokra, így is a legtöbb saját nevelésű játékossal büszkélkedhet a Premier League-ben.

A nyár folyamán erős kritikákat kapott a Manchester United, amiért a Sir Alex Ferguson irányítása alatt megszokott filozófia, vagyis a fiatal saját nevelésű játékosok tudatos beépítésével szemben a klub olyan futballistákat igazolt, mint Radamel Falcao vagy Ángel Di María – miközben Danny Welbeckre és Tom Cleverleyre nem tartott igényt a szakvezetés.

Egy a Premier League-gel foglalkozó tanulmány kimutatta, az angol élvonalban szereplő húsz csapat közül a Manchester United keretében található a legtöbb saját nevelésű játékos, szám szerint hét. A United utánpótlásából került a nagyokhoz Ben Amos, Jonny Evans, Tyler Blackett, Rafael, Darren Fletcher, Jesse Lingard és Adnan Januzaj is.

A Unitedet holtversenyben az Arsenal és az Aston Villa követi hat-hat ilyen labdarúgóval, míg a Liverpool és a Newcastle esetében ez a szám egyaránt öt.

A PL-KUBOK SAJÁT NEVELÉSŰ JÁTÉKOSAI A 2014–2015-ÖS SZEZONBAN
Manchester United: Amos, Evans, Blackett, Rafael, Fletcher, Lingard, Januzaj
Chelsea: Terry, Christensen, Aké
Arsenal: Szczesny, Damián Martínez, Gibbs, Wilshere, Gnabry, Coquelin
Manchester City: Boyata, Guidetti
Liverpool: Gerrard, Sterling, Flanagan, Suso, Lambert
Tottenham Hotspur: Townsend, Bentaleb, Kane, Mason
Aston Villa: Baker, Clark, Herd, Grealish, Agbonlahor, Weimann
Everton: Barkley, Osman, Hibbert
Leicester City: Smith, Moore, Schlupp, King
Burnley: Hewitt
Sunderland: –
Crystal Palace: Williams, Zaha
Newcastle United: Krul,Taylor, Dummett, Ferguson, Ameobi
Southampton: Ward-Prowse, Gallagher
Swansea City: Corrnell, Richards
West Ham United: Tomkins, Noble
Stoke City: Wilkinson
Queens Park Rangers: –
West Bromwich Albion: Berahino, Daniels
Hull City: –

Legfrissebb hírek

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
22 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik