PL: Moyes tényleg Evertont „csinált” az MU-ból - diagram

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.11. 12:15
Hatalmas a nyomás a Manchester Unitedet irányító David Moyes menedzseren, aki a nyáron Sir Alex Fergusontól örökölte meg a „vörös ördögök” kispadját, és a csapat nem szerepel valami fényesen. Az angol sajtó az egész szezonban azzal kritizálta a menedzsert, hogy az Everton szintjére „süllyesztette” a Manchester Unitedet, amit most egy diagram is alátámaszt.

A Premier League jelenlegi szezonjában 25 forduló után – 41 szerzett ponttal – a hetedik helyen áll a bajnoki címvédő, David Moyes pedig már február közepére több vereséget számlál (8) új klubja élén, mint amennyit összesen elszenvedett (7) a 2012–2013-as bajnoki szezonban az Evertonnal. Premier League jelenlegi szezonjában 25 forduló után – 41 szerzett ponttal – a hetedik helyen áll a bajnoki címvédő, David Moyes pedig már február közepére több vereséget számlál (8) új klubja élén, mint amennyit összesen elszenvedett (7) a 2012–2013-as bajnoki szezonban az Evertonnal.

Az összehasonlítást folytatva, a mellékelt ábra és a pillanatnyi állás szerint a skót szakember a mostani szezonban 25 forduló alatt kevesebb pontot tud felmutatni, mint tavaly ilyenkor (42) a liverpooli csapattal.

A kék vonal az Everton 2012–2013-as, a piros az MU 2013–2014-es teljesítményét mutatja a fordulók és a megszerzett pontok arányában (Forrás: 101GG)
A kék vonal az Everton 2012–2013-as, a piros az MU 2013–2014-es teljesítményét mutatja a fordulók és a megszerzett pontok arányában (Forrás: 101GG)

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
50 perce

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
13 órája

Igor Thiago duplázott, de nem nyert a Brentford az Everton ellen

Angol labdarúgás
15 órája

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2026.04.10. 22:54

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
2026.04.10. 13:00

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.09. 20:56

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31
Ezek is érdekelhetik