Liverpool: a Swansea-hoz csábítják a csalódott csatárt

Vágólapra másolva!
2013.12.19. 16:17
Michu, a Swansea City támadója úgy véli, az összesen nyolc spanyol játékost foglalkoztató klubnál visszanyerné a jó formáját Iago Aspas, a Liverpool 26 éves, szintén spanyol csatára, akit a nyáron nagy csinnadrattával fogadtak, amikor a Celta Vigótól a Poolhoz szerződött, de elmaradt a várakozásoktól, és parkolópályára került.

Aspas a szezon elején, Luis Suárez hosszú eltiltása idején rendszeres játéklehetőséghez jutott aLiverpoolban, de egyetlen gólt sem szerzett, és a bombaformában visszatérő uruguayi mögött esélye sem volt arra, hogy Brendan Rodgers a Premier League-ben visszategye a kezdőbe. Közben sérülés is hátráltatta, de ettől függetlenül aligha fért volna be.

Michu szerint a walesi csapatban Aspas visszanyerhetné a remek formáját. „Sokat beszéltünk róla az itteni spanyolokkal, reméljük, el tud jönni hozzánk kölcsönben. Nagyon jó lenne vele játszani, megérdemli, hogy újra lehetőséget kapjon a Premier League-ben. Roppant balszerencsés, mert Suárez és Daniel Sturridge mellett nem fér be a Liverpoolba, ami érthető is, hiszen a két kezdő ontja a gólokat" – mondta Michu.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik