Championship: Mourinho volt segítője lett Vargáék edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.13. 12:00
Az angol másodosztályban (Championship) szereplő Middlesbrough vezetősége José Mourinho korábbi segítőjét, Aitor Karankát nevezte ki a csapat szakvezetőjének. A Middlesbrough keretének tagja a DVSC-Teva csapatától kölcsönben szereplő magyar válogatott védekező középpályás, Varga József is.

„Nagyon fontos nap ez számomra. Ez az első vezetőedzői munkám, és úgy érzem, eljött az időm. Három évig dolgoztam a Real Madridnál José Mourinhóval, aki végig támogatott, én pedig igyekeztem folyamatosan tanulni. Mourinhótól mindent meg lehet tanulni, nagyszerű edző, ő AZ EDZŐ. Ő ajánlotta nekem, hogy fogadjam el az ajánlatot, miután beszéltem vele” – mondta Karanka. Karanka.

A játékosként egyszeres spanyol válogatott tréner a spanyol U16-os nemzeti együttest irányította 2010-ig, mielőtt Mourinho másodedzője lett a Real Madridnál.

A Middlesbrough előző menedzserének, Tony Mowbray-nek a gyenge szereplés (12 meccsen csupán két győzelem – a Boro jelenleg a 16. helyen áll a másodosztályban) miatt kellett távoznia október 21-én. Karanka a Middlesbrough 1899 óta íródó történelmének első nem brit menedzsere – korábban kizárólag angol és skót szakemberek irányították a csapatot.

Legfrissebb hírek

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

A Southampton a hosszabbítás végén betalált, mehet játszani a Wembley-be a feljutásért

Angol labdarúgás
2026.05.12. 23:48

Championship-rájátszás: a Hull váltott jegyet a Wembley-be

Angol labdarúgás
2026.05.11. 22:59
Ezek is érdekelhetik