Liverpool: Gerrard álma, hogy a „vörösök” edzője legyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 22:00
Steven Gerrard, a Liverpool labdarúgócsapatának klublegendája nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, egy éven belül megkezdi az edzői képesítés megszerzéséhez szükséges tanfolyamot, és nagy álma válna valóra, ha egyszer a „vörösök” menedzsere lehetne.

A 33 esztendős középpályásnak 2015 júniusáig szól a szerződése a Liverpoolnál, és már többször utalt arra, hogy pályafutása befejeztével sem szeretne elszakadni a futballtól, edzőként képzeli el a folytatást.

„Ha valaki elér egy bizonyos kort, mint mondjuk az enyémet, akkor komolyan elkezd gondolkodni az aktív pályafutása utáni életén. Úgy tervezem, hogy a következő 12 hónapban megszerzem az edzői képesítést. Sokkal inkább el tudom képzelni magam menedzserként, mint edzőként, de ez még változhat” – nyilatkozta a 103-szoros angol válogatott labdarúgó.

„Az álmom válna valóra, ha a Liverpool kispadja felszabadulna, és én lehetnék a menedzser. Világklasszis szakemberek dolgoztak már a klubnál, a hab lenne a tortán, ha egyszer én is irányíthatnám a csapatot” – vázolta célkitűzéseit a középpályás, akinek a humora nem kopott az évek alatt.

„Beszéltem Jamie Carragherrel, hogy mihez kezd karrierje után. Ő is nagyon eltökélt volt az edzői munkát illetően, de végül a médiában helyezkedett el. Furcsa a televízióban látni, de örülök a foglalkozásának. A Liverpool irányítását meghagyta nekem!” – tette hozzá a Bajnokok Ligája-győztes futballista.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Egyből nekiment a Chelsea új főnökének Carragher és Neville

Angol labdarúgás
2026.01.06. 12:13

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Steven Gerrard szerint a Liverpoolnak szüksége lenne egy jó Mohamed Szalahra

Angol labdarúgás
2025.12.10. 17:10

„Az ilyen futballra nincs mentség” – kiakadtak a Liverpool legendái

Angol labdarúgás
2025.11.27. 14:43

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik