PL: Minden rosszul sikerült - így a csapatát védő Wenger

2013.08.17. 19:35
Vereséggel kezdte az angol labdarúgó-bajnokságot az Arsenal, amely hazai pályán 3–1-re kikapott az Aston Villától. Arsene Wenger, a londoniak menedzsere szerint a mai napon minden a csapata ellen szólt.

„Jól kezdtünk, de aztán minden rosszul sikerült: a sérülések, a játékvezetői döntések, az emberhátrány és a kihagyott helyzetek. Rossz napunk volt, nem elsősorban a játék minősége miatt, de minden ellenünk szólt” – nyilatkozta a lefújás után Wenger.

„Nem voltam boldog a második tizenegyes miatt, de még kevésbé tetszett az, amilyen szellemben a játékvezető engedte a játékot. Eléggé meglepődtem. De nem az állásom miatt beszélek erről. Óvnom kell ezt a csapatot. Fáj, hogy csalódottak azok az emberek, akik szeretik ezt a csapatot. Minden mással együtt kell tudnom élni, de azért vagyok itt, hogy boldoggá tegyem az embereket, és nem tehetem meg, hogy csak annyit mondjak, sajnálom. Visszajövök, és a következő meccsen boldoggá teszem őket. Megnyerhettük volna ma ezt a meccset azokkal, akik a pályán voltak. Ez meggyőződésem” – mondta az Arsenal menedzsere.Wenger.

„Nem voltam boldog a második tizenegyes miatt, de még kevésbé tetszett az, amilyen szellemben a játékvezető engedte a játékot. Eléggé meglepődtem. De nem az állásom miatt beszélek erről. Óvnom kell ezt a csapatot. Fáj, hogy csalódottak azok az emberek, akik szeretik ezt a csapatot. Minden mással együtt kell tudnom élni, de azért vagyok itt, hogy boldoggá tegyem az embereket, és nem tehetem meg, hogy csak annyit mondjak, sajnálom. Visszajövök, és a következő meccsen boldoggá teszem őket. Megnyerhettük volna ma ezt a meccset azokkal, akik a pályán voltak. Ez meggyőződésem” – mondta az Arsenal menedzsere.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11