Chelsea: Mourinho nem görcsöl rá a Real legyőzésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.07. 12:19
null
José Mourinho a tőle megszokott vehemenciával dolgozik, de ezúttal szokatlanul visszafogottan nyilatkozott (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Kupája felkészülési torna tengerentúli döntőjében a spanyol Real Madrid ellenfele az angol Chelsea lesz. A két nagy klub küzdelmén túl az edzők személye is szerepet játszik a hangzatos felvezetésben: Carlo Ancelotti és José Mourinho is volt klubja ellen készítheti fel jelenlegi csapatát. A portugál a mérkőzés előtt elmondta: nem görcsöl rá a madridiak legyőzésére.

 

DAVID LUIZRA SZÜKSÉGE VAN MOURINHÓNAK
A londoni „kékek” egyik alapembere a brazil válogatott David Luiz, aki a védősorban és a középpályán is hasznosítani tudja magát. Bár José Mourinho kinevezését követően úgy tűnt, a brazil játékos szerepe a portugálnál kevésbé lesz meghatározó, a tréner véleménye megváltozott. A Barcelona egyik kiszemeltjéhez ugyanis már ragaszkodik a mester.
„Nem megy innen el. Persze védekezhetne jobban, de ezért vagyok itt.”
Amint arról korábban beszámoltunk: a brazil távozásáról szóló találgatások azért erősödtek fel, mert a Milan elleni találkozón nem lépett pályára, edzést is kihagyott, majd a klub közleményt adott ki, amelyben arról számolt be, hogy a Real ellen sem játszik. Mindeközben a Barca képviselője Londonba utazott, hogy a játékos ügynökével egyeztessen. Mourinho szerint viszont nem a távozás, hanem kisebb sérülés miatt nem számíthat a légiósra.
„Nagyon különleges csapattal és játékosokkal mérkőzhetünk meg egy olyan tornán, amelyen nem megszállottan a győzelemért lépünk pályára – mondta Mourinho. – Folytatjuk azt a munkát, amelyet eddig, a Real elleni találkozón az első és a második félidőben is különböző felállásban lépünk pályára. Itt vagyunk egy felkészülési tornán, amelynek a döntőjében a Real Madriddal találkozunk. Nem törekszünk mindenáron a jó eredményre, sokkal fontosabb számunkra, hogy a saját játékunkat tegyük még jobbá.”

Kevésbé fogalmazott diplomatikusan Juan Mata, a londoniak spanyol légiósa, aki madridi nevelésűként végül valenciai időszaka alatt teljesedett ki, de a Real-iskola stílusbeli nyomait a mai napig a játékán viseli.

„Számomra nagyon különleges a Real Madrid ellen játszani, ez a klub nagyon fontos állomás a pályafutásomban. Remélem, hogy a szurkolók élvezik majd a mérkőzést Miamiban, biztos vagyok benne, hogy izgalmas meccs lesz, és a végén a miénk lesz a trófea.”

Ashley Cole, a Chelsea egyik kulcsembere a spanyol klub mellett egykori főnökéről és ellenfeléről is szót ejtett.

„Nagyszerű ember, öröm volt vele együtt dolgozni a Chelsea-nél, remélem, hogy jó szezonja lesz Spanyolországban – utalt a két évig a londoniak alkalmazásában álló Carlo Ancelottira a védő, majd a madridiak elleni mérkőzésre is kitért. – A Real Madrid elleni összecsapás nagy teszt lesz a számunkra, mert nyilvánvaló, hogy a világ egyik legjobb csapatáról van szó. Éveken át nagy csatákat vívtam Cristiano Ronaldóval, remélem, a mostani is hasonlóan izgalmas lesz.”
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
1 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Ashley Cole az olasz másodosztályban kapta meg első vezetőedzői megbízatását

Olasz labdarúgás
2026.03.17. 10:55

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik