Chelsea: Luiz rejtélyes okokból nem játszik a Real ellen

Vágólapra másolva!
2013.08.06. 19:00
Az Egyesült Államokban túrázó Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, hogy David Luiz biztosan kihagyja a magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezendő Real Madrid elleni mérkőzést, amely egyben a Bajnokok Kupája elnevezésű felkészülési torna döntője is lesz.

A Konföderációs Kupát is megjáró 26 esztendős védő nyári szabadságát követően a tengerentúlon csatlakozott a Chelsea felkészüléséhez, és az Inter ellen 2–0-ra megnyert találkozón 30 percet a pályán is töltött, ám a „kékek” mai edzésén már nem vett részt, és a klub tájékoztatása szerint a Real Madrid elleni meccset is kihagyja.

Érdekesség, hogy az angolok hivatalosan nem indokolták meg, a brazil válogatott hátvéd miért marad le a csütörtök hajnali meccsről, azt azonban érdemes megemlíteni, hogy Raúl Sanllehí, a Barcelona igazgatója hétfőn Londonba utazott, hogy személyesen egyeztessen Luiz ügynökével, Giuliano Bertoluccival a játékos klubváltásával kapcsolatban.

Más kérdés, hogy José Mourinho, a Chelsea vezetőedzője korábban kijelentette: a brazil védő nem eladó.

Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01
Ezek is érdekelhetik