MU: hány játékost igazolt Ferguson az Old Traffordra - statisztikai érdekességek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 16:48
Ferguson számokban. Ennél rövidebben aligha lehet összefoglalni azt az alább következő számhalmazt, amely a visszavonulását éppen ma bejelentő skót edzőfejedelemhez kapcsolódik. Kiderül, hogy az angol Manchester United mindenható skót menedzsere hány játékost szerződtetett az Old Traffordra, és a városi rivális City mennyi edzőt „fogyasztott" el időközben...
16 – ennyi éves volt, amikor bemutatkozott a Queens Park első csapatában, ráadásul rögtön góllal. Igaz, mindezt vesztes mérkőzésen tette, a találkozót ugyanis 2–1-re a Stranrar nyerte meg.65 ezer – ennyi angol fontért vásárolta őt meg a Rangers 25 évesen, ami akkor átigazolási rekordnak számított Skóciában. 32 – ennyi éves volt, amikor megkezdte edzői karrierjét az East Stirlingnél. 1974-t írtunk.1986. november 6. – átveszi Ron Atkinson helyét az MU kispadján, első idényében a 11. helyen zár csapatával.2 – első teljes szezonjában (1987–1988-ban járunk) második helyen végez az MU-val.104 – ennyit játékost szerződtetett manchesteri menedzserként a Unitedhoz, az elsőért, Liam O'Brienért 60 ezer fontot fizetett ki a Shamrock Roversnek, az utolsóért, Wilfried Zaháért 15 millió fontot a Crystal Palace-nak.38 – ennyi trófeát gyűjtött be az Old Traffordon17 – ennyi büntetést kapott United-menedzserként18 – a városi rivális City ennyit edzőt „fogyasztott" el, amíg a szomszédvárban végig Ferguson parancsolt. Jimmy Frizell-lel kezdte, és Roberto Mancinivel végezte.13 – ennyiszer nyerte meg az MU-val az angol első osztályú bajnokságot.1498 – ennyi mérkőzésen irányíthatta eddig az MU-t.894 – ennyiszer nyert.337 – ennyiszer játszott döntetlent.267 – ennyiszer veszített.2762 – ennyi gólnak örülhetett1359 – ennyi gól miatt bosszankodhatott.49 – piros lapot kaptak Ferguson játékosai.2 – ennyiszer hódította el a klubfutball legrangosabb trófeáját, a BL-serleget (1999, 2008)1999 – ez nemcsak az amerikai zenész/énekes világsztár, Prince egyik klasszikusának címe – még 1982-ből –, hanem Ferguson életében is fontos állomás: ekkor ütötték lovaggá.
Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
20 órája

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik