Chelsea: Bizakodó vagyok a folytatást illetően - Lampard

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.16. 11:00
null
Frank Lampard a tegnap megnyert El-trófeával (Fotó: Action Images)
Frank Lampard, a Chelsea labdarúgócsapatának rutinos középpályása a Benfica elleni 2–1-es Európa-liga győzelmet követően beszélt jövőjéről, és elmondta: köztudott, hogy maradni szeretne a londoni klubnál a következő szezonra is, és bizakodó a helyzetét illetően, mivel a vezetőséggel jól haladnak a tárgyalások.

„Remélhetőleg valahogy megoldódik a helyzetem, jelenleg is tárgyalok a klubbal. Nem titok, hogy szeretnék itt maradni a következő szezonra is” – mondta Lampard a Benfica elleni El-döntő után, melyen egy kapufával vétette észre magát, a hajrában 18 méterről találta el a lécet.

Az angol Telegraph és a goal.com már szerdán, az Európa-liga döntője előtt beszámolt arról, hogy Lampard lead anyagi követeléseiből, és egy évvel meghosszabbítja szerződését. Ezt a hírt még egyik fél sem erősítette meg, de a kilencvenötszörös angol válogatott játékos szerint már közel a megállapodás.

„Közelednek az álláspontok. Sok minden történt az elmúlt napokban, és még nem ültünk le megbeszélni a részleteket, de a klub nagyszerűen kezelte a helyzetet, így bizakodó vagyok a folytatást illetően” – tette hozzá Lampard.

A Bobby Tambling gólrekordját a hétvégén megdöntő, a Chelsea színeiben tétmeccsen már 203 gólnál járó középpályás a 2012–2013-as szezonban – minden sorozatot számolva – tizenhét gólt szerzett a „kékeknél", így pályafutása második legjobb szezonját produkálta.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
14 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56
Ezek is érdekelhetik