Manchester United: Rooney nem távozik - Ferguson

2013.03.08. 11:55
Wayne Rooney nem hagyja el a Manchester United labdarúgócsapatát – ezt Sir Alex Ferguson, az együttes vezetőedzője jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.

„Amit a lapok írnak, az szemét. Két újság képviselőit ki is tiltottam a sajtótájékoztatóról, addig nem jöhetnek vissza, amíg elnézést nem kérnek" – nyilatkozta a 71 éves skót szakember.

A brit sajtó a napokban arról cikkezett, hogy a tréner és az angol válogatott támadó kapcsolata megromlott, ezért Rooney a nyáron elhagyja az együttest. A média a Paris Saint-Germainről, valamint a Chelsea-ről mint lehetséges kérőkről is beszámolt.

„Egyáltalán nem igaz, hogy nem beszélünk egymással, ez nonszensz" – idézi Fergusont a klub hivatalos honlapja.

Rooney nagy meglepetésre csak csereként lépett pályára kedden a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágón, amelyet az MU 2–1-re elveszített hazai pályán, és így búcsúzott a sorozattól.

„Wayne megértette, hogy kizárólag taktikai oka volt annak, hogy kihagytam őt a csapatból" – tette hozzá Ferguson.

Legfrissebb hírek

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05