Arsenal: Gibbs felépülése tovább tart a vártnál

2013.02.01. 16:00
Arsene Wenger, az Arsenal menedzserének elmondása szerint Kieran Gibbs sérülése súlyosabb, mint amilyennek elsőre tűnt – a Bayern München elleni labdarúgó  Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását biztosan ki kell hagynia, de a visszavágó is veszélybe került számára.
Az „ágyúsok” fiatal játékosa a Liverpool elleni hétközi ütközet során sérült meg, amit követen két-három hétre tették a felépülésének várható időtartamát. Mint kiderült, ennél tovább tart majd ez a folyamat, ennek következtében pedig felgyorsultak az események, és a klub az átigazolási időszak hajrájában megszerezte Nacho Monrealt a Málagától. a klub az átigazolási időszak hajrájában megszerezte Nacho Monrealt a Málagától.

„Gibbs sérülése súlyosabb, mint gondoltuk. Eredetileg két-három hetes felépülési idővel számoltunk, de ez inkább négy-hat hét lesz, úgyhogy olyan helyzetbe kerültünk, amikor gyorsan kellett cselekednünk, ez magyarázza az igazolást” – mondta Wenger, aki dicsérte az új szerzeményét. – A megfigyelőink régóta követik a fejlődését. Balhátvédnek hoztuk, de képes bal oldali középpályásként is szerepelni. Úgy gondoljuk, be fog tudni épülni a csapatba, és hamar alkalmazkodik a játékstílusunkhoz. Úgy vélem, mindenképpen szükségünk van két balhátvédre, nem játszhat ugyanaz minden mérkőzésen.”
Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35