Anglia: kínai szponzorokkal „erősített” a Manchester United

2013.01.16. 07:27
Az angol Premier League-et vezető Manchester United hivatalosan bejelentette, hogy két új kínai szponzorral kötött szerződést. Mindkét cég hároméves megállapodást írt alá az angol csapattal, amely 108 milliós szurkolótábort tudhat magáénak a távol-keleti országban.

Két új szponzorral gyarapodik a Manchester United, miután az üdítőitalokat gyártó kínai Wahaha cégcsoport, valamint a banki szektorból ismert China Construction Bank (CCB) is egyaránt hároméves szponzori szerződést írt alá az angol klubbal.

„Csapatunk már tizenegy alkalommal látogatott el az országba bemutató mérkőzések keretében. Sir Alex teljesen le volt nyűgözve a helyi szurkolók fogadtatásától. Ez az együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy még erőteljesebben tarthassuk a kapcsolatot a helyi szurkolóinkkal” – mondta el Richard Arnold, a klub kereskedelmi igazgatója a Daily Mailnek.

A United a tavalyi év során rekordösszegű, 117.6 millió fontos szponzori bevételt könyvelhetett el, de például a Chevrolet céggel már korábban aláírt,2014-ben induló mezszponzori szerződés értelmében a manchesteri klub 357 millió fontot kap az elkövetkezendő hét évben.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Manchester United a 300. BL-meccsén négygólos győzelmet aratott Dambrauskasék felett

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 22:59