MU: A december az a hónap, amely mindent megmond - Ferguson

2012.12.27. 09:28
Fordulatos mérkőzést nyert meg a Manchester United hazai környezetben a vezetést háromszor is megszerző, mégis pont nélkül távozó Newcastle United ellen (4–3). A győztes csapat szakvezetője, Sir Alex Ferguson érthetően boldogan nyilatkozott a három pont megszerzése után, és ismét kiemelte a bajnokság végkimenetele szempontjából a decemberi hónap fontosságát.

„Én mindig azt mondom, hogy a december az a hónap, amely mindent megmond″ – támaszkodott véleményével a hosszú évek (évtizedek) rutinjára a szakember.

Nos, ha ebből indulunk ki, akkor nagy összeget már ne tegyünk a városi rivális City bajnoki címvédésre. Utóbbi ugyanis nyolc pontot veszített ebben a hónapban, miközben az United csak egyszer nem nyert. A városi rangadón az MU diadalmaskodott (3–2), előtte már az Evertonnal sem bírt a City (1–1), amely legutóbb a Sunderlandtől (1–0) kapott ki, miközben a Man. United csak a Swensea-n nem talált hárompontos, biztos fogást (1–1).

„Bárcsak ez lett volna az utolsó meccsünk a szezonban – ábrándozott a menedzser, aki játékosai tartását és bátorságát emelte ki. – Fantasztikus volt a bátorságuk, hogy nem adták fel. Pedig az első félidőben több rossz döntést is hoztunk, ami elkedvetleníthet egy csapatot. De nem olyan nagyszerű tulajdonságokkal bírót, mint a miénk! Háromszor kerültünk hátrányba, és háromszor egyenlítettünk, majd utóbb győztünk is, ami nagyon fontos eredmény a számunkra, hiszen roppant kedvező pozícióba tett minket.″

A Wayne Rooney váratlan kiesése – amint arról beszámoltunk, a támadó térdszalagja az egyik edzésen sérült meg, még a következő két-két és fél hétben is harcképtelen lesz – miatt szomorú MU-drukkereket minden bizonnyal vigasztalja, hogy a Man. Cityvel szemben hétpontos előnyre tettek szert kedvenceik.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

A Leeds kiütötte a Newcastle-t, és feljött a Premier League dobogójára

Angol labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14