Man. United: Ne várjon senki óriási bejelentést! - Ferguson

Vágólapra másolva!
2012.12.29. 21:07
A Manchester United labdarúgócsapatát irányító Sir Alex Ferguson teljes mértékben elégedett a rendelkezésére álló játékoskerettel, így januárban nem készül jelentősebb igazolásra.

„Nem tervezek egy komolyabb igazolást sem januárra – nyilatkozta Ferguson, akinek csapata húsz forduló után hétpontos előnnyel vezeti a Premier League tabelláját. – Nem vagyok rászorulva, mivel több mint elégedett vagyok a keretünkben található játékosokkal. Ez a társaság van olyan jó, mint bármelyik korábbi volt az Old Traffordon töltött időszakom alatt.”

A Manchester United idén nyáron két jelentős szerződést is nyélbe ütött Kagava Sindzsi és Robin van Persie megszerzésével, ráadásul a már visszavonult Paul Scholes is reaktiválta magát.

„Ne várják lélegzetvisszafojtva, hogy a Manchester United beleveti magát az átigazolásokba, amikor jövő héten megnyílik a piac – folytatta a skót menedzser. – Ha minden igaz lenne, ami a médiában megjelenik, nekünk lenne Európában a legnagyobb keretünk, nem is szólva arról, hogy csődbe mennénk. Súlyosabb sérülések rákényszeríthetik az embert az erősítésre, de jelen pillanatban szerintem képesek vagyunk pótolni a hiányzóinkat, ha nincsenek túl sokan. Alapvetően tízszázalékos aránnyal számolok, ami a sérülteket illeti, azaz egy húszfős keret esetében két sérültünk lehet. Akkor válhat kényessé a helyzet, ha egy csapatrészből egyszerre többen is kidőlnek. A szezon elején például aggasztó volt, hogy annyi védőnk megsérült, és ez szerintem egy-két eredményen is meglátszott.”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik