Játékossors: Kedves a PSG, de a Newcastle az első - Ba

2012.12.27. 12:03
Felkapott lett az angol Newcastle United francia-szenegáli légiósa, Demba Ba, főként azt követően, hogy együttesének vérmes reményei a bajnokságban már aligha lehetnek, a kivásárlási ára pedig igen alacsony.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a csatár után egyelőre nem hivatalosan érdeklődik az Arsenal, viszont a Franciaországban született, amúgy szenegáli válogatott játékos soha nem csinált titkot abból, hogy szíve egy szegletét a PSG foglalja el.Amint arról korábban már beszámoltunk, a csatár után egyelőre nem hivatalosan érdeklődik az Arsenal, viszont a Franciaországban született, amúgy szenegáli válogatott játékos soha nem csinált titkot abból, hogy szíve egy szegletét a PSG foglalja el.

„A PSG-re úgy tekintek, mint egy átlagos drukker – mondta Demba Ba. – Soha nem tagadtam, hogy gyerekkorom óta a csapat szurkolója vagyok. Amit most klubszinten Párizsban terveznek, az nagy eredményeket sejtet a jövőre. Természetesen magam is szívesen lennék része ennek, mint ahogy erről nyilatkoztam az Arsenal kapcsán is, ahol szintén kipróbálnám magam, csak nem most! Most ugyanis a Newcastle Unitedre kell összpontosítsak, hogy segítsek a csapatnak egyenesbe jönni.”

A 27 éves játékos értékét – aki a szezonban már 11 bajnoki gólnál jár – 15 millió euróra teszi a transfermarkt.de, viszont egy korábbi szerződés értelmében 8.5 millió euró a kivásárlási ára, amely a bőven megfizethető kategória a nagy klubok számára.

A Newcastle a 19. fordulót követően 20 ponttal csak a 15. helyen áll a Premier League-ben, legutóbbi kilenc bajnokijából hetet veszített el – kétszer győzött –, ebből ötöt egy góllal. Tegnap a listavezető Manchester Unitedtől kapott ki 4–3-ra, miután háromszor jutott vezetéshez.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00