Liverpool: Rodgers szerint nem játszhatnak mindig Suárezék

2012.11.01. 09:43
A Liverpool labdarúgócsapata a nyolcaddöntőben búcsúzott az angol Ligakupától, miután hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Swansea Citytől. Brendan Rodgers, a „vörösök” menedzsere szerint a vendégek sikere megérdemelt.

„A jobb csapat nyert. Lassúak voltunk az első félidőben, így kénytelen voltam bevetni Steven Gerrardot és Luis Suárezt. Sokat változtattunk, de sajnos ezúttal is azt éreztem, hogy a tempó és a játékunk intenzitása nem volt megfelelő színvonalú” – mondta Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere a Swansea Citytől elszenvedett vereség után.

Rodgerset megkérdezték Joe Cole teljesítményéről is, és a szakember nem tűnt elégedettnek a félidőben lecserélt középpályással.

„Nagyon kicsi, vékony a keretünk, és mint az elmúlt meccseken, rotálni kell a játékosokat, figyelembe véve a fiatalokat és azokat a peremembereket is, akik kevesebb lehetőséget kapnak a Premier League-ben. Joe most lehetőséget kapott. A klub csillagászati összeget fektetett egy játékosba, aki remek képességű. Már játékra alkalmas állapotban van néhány hete, és a lehetőségek korlátozottak számára, de most láthattuk, hogy élt vele” – formált véleményt a Pool menedzsere, aki nyilatkozatában hozzátette, nem játszathatja folyamatosan Gerrardot és Suárezt.

További nyilatkozatokat a szerdai meccsekről itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

„Ez nem Disneyland, ez a Premier League” – Arteta elmondta, miért akadt ki kiállított játékosára

Angol labdarúgás
2026.10.30. 19:32

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56