Man. City: három klub vinné angol válogatott szélsőjüket

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 18:11
A Liverpool, a Tottenham és a Sunderland is érdeklődik az angol labdarúgó-bajnokság címvédőjénél, a Manchester Citynél Adam Johnson szerződtetése ügyében.

A Sunderland meg is tette ajánlatát, ám időközben a Tottenham és a Liverpool is kopogtatott, így egyelőre nem tudni, hogy a több játéklehetőségre vágyó 25 éves labdarúgó hol folytatja a pályafutását.

A Middlesbrough-tól 2010 februárjában igazolt Johnson a legutóbbi szezonban csak tíz bajnokin kezdett, és Roberto Mancini most sem ígér számára többet. Az olasz menedzser kifejtette: jó játékosnak, jó srácnak tartja Johnsont, de megérti, hogy többet szeretne játszani, éppen ezért megfelelő ajánlat esetén nem gördít akadályt a távozása elé.

Angol sajtóértesülések szerint Johnson távozása esetén a City lépéseket tesz majd a Swansea támadója, Scott Sinclair szerződtetése érdekében.

A Citynél úgy számoltak, hogy hamarosan rendeződik Emmanuel Adebayor végleges eladása is. Nos, néhány órán belül, még kedden jött a hír: megszületett az egyezség, a togói támadó, aki eddig kölcsönben erősítette a Tottenhamet, immár végleg a londoniaké.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
22 órája

PL: tovább éledezik a West Ham, amely esélyt sem adott a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2026.01.24. 15:34

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Ismét jól ment hazai pályán a Newcastle-nek, a Spurs nem tudott nyerni otthon

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:21

A City a Sunderlanddel, a Spurs a Brentforddal játszott gól nélküli döntetlent

Angol labdarúgás
2026.01.01. 23:00

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
2025.12.28. 17:04

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23
Ezek is érdekelhetik