Man. City: „A sok pénz nem elég” - Martínez, Agger és De Rossi aligha jön

2012.08.18. 13:01
Az angol élvonalban szereplő Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere, Roberto Mancini nem lát sok esélyt Javi Martínez, Daniel Agger és Daniel De Rossi megszerzésére.

A Manchester Citynek, miután nem sikerült szerződtetnie Eden Hazard-t, aki azóta a Chelsea-nél kötött ki, elbukta a versenyfutást az Arsenalból távozó Robin van Persie-ért is, aki a városi rivális Manchester United csatára lett.

A csapat menedzsere, Mancini elismerte, hogy nem sok esélye van Javi Martínez átigazolására, ugyanis a spanyol futballista szerződtetéséhez a Bayern München jár legközelebb. Az olasz szakember azt is elmondta, hogy Agger és De Rossi is nagy eséllyel a jelenlegi klubjában marad a következő szezonra.

„Beszéltünk Martínezzel, de az a helyzet, hogy más topklubok is komolyan érdeklődnek iránta, míg De Rossit nehéz lenne megszerezni, mert a Rómában nagyon jó helye van. Agger? Nem hiszem, hogy sikerülne" – nyilatkozta Roberto Mancini.

„Nem elég, hogy sok pénze van egy csapatnak, gyorsnak is kell lenni, mert ha két-három topklub érdeklődik, akkor már sokkal nehezebb dolgunk van" – tette hozzá a menedzser.

A City azért szerződtetett egy középpályást Jack Rodwell személyében, ám Mancini is tisztában van vele, hogy De Rossival vagy Martínezzel erősebbek lettek volna.

 

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29