Liverpool: Benítez szívesen visszatérne, Torrest többre tartja

Vágólapra másolva!
2011.02.04. 09:57
A Liverpooltól nyáron távozó Rafa Benítez a BBC-nek adott interjúban beszélt Fernando Torres Chelsea-hez szerződéséről, és azt is elmondta, ha újra felvetődne a neve a „vörösöknél" a menedzserjelöltek között, akkor nem mondana nemet a felkérésre.

„Tavaly hetvenmillió fontról beszéltünk Fernando Torres lehetséges átigazolása kapcsán. Igaz, hogy most már nem játszik ugyanazon a szinten, mint korábban, de még mindig nagyon jó labdarúgó. Nagy pénzt kapott érte a Liverpool, de kaphatott volna többet is" – nyilatkozta Feranando Torresről Rafa Benítez. Mint ismeretes, a támadó hétfőn 50 millió font ellenében szerződött a Liverpooltól a Chelsea-hez.

Benítez Torres mellett a Liverpool jelenlegi menedzseréről, Kenny Dalglishról is szót ejtett, és arra a kérdésre is válaszolt, hogy visszatérne-e az Anfield Roadra.

„Nekem egy álmom vált valóra azzal, hogy a Liverpoolnál dolgozhattam. De ez most Kenny Dalglish ideje és tisztában vagyok vele, hogy remekül végzi a dolgát. Hogy én visszatérnék-e a »vörösökhöz«? Természetesen, ez nem is kétséges" – fogalmazott a spanyol szakember.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

Olaszország: Gattuso megnevezte a segédeit, de Mancini is bejelentkezett a válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 14:35

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik