Man. City: Mancini elismerte, hogy megegyeztek Dzekóról a Wolfsburggal

Vágólapra másolva!
2011.01.04. 13:04
null
Dzeko hamarosan a Premier League-ben termelheti a gólokat (Fotó: Action Images - archív)
Hétfőn beszámoltunk arról, hogy angol lapértesülések szerint a Manchester City megegyezett a Wolfsburggal a bosnyák Edin Dzeko szerződtetéséről – a hírt ma az angol klub olasz menedzsere, Roberto Mancini is megerősítette.

„Kijelenthetem, hogy megegyeztünk a Wolfsburggal. Úgy gondolom, Dzeko remek játékos, szerte Európából nagyon sok csapat akarta megszerezni, ez is mutatja, mennyire jó. De bővebben majd csak akkor szeretnék erről beszélni, ha Dzeko a City játékosa lesz" – nyilatkozta Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere.

A hírek szerint erre nem kell sokáig várni: a csatár állítólag csütörtökön érkezik Manchesterbe orvosi vizsgálatra, és azt követően kerülhet sor a szerződéskötésre.

Az angol sajtó úgy tudja, hogy a VfL 24 éves támadója 27 millió fontért szerződik Németországból Angliába. Steve McClaren, a Wolfsburg vezetőedzője el is búcsúztatta az egyszeres német gólkirályt.

„Ő az ideális játékos a City számára, ráadásul Carlos Tévezzel együtt életveszélyes csatárduót alkotnak majd. Minden jót kívánok neki új klubjánál, remélem, hogy sikeres lesz Manchesterben, és eléri az álmait" – köszönt el játékosától az angol szakember.

A hírek szerint a City heti 116 000 fontos fizetést kínál Dzekónak, aki azonban ennél is többet szeretne. A klubváltást hivatalosan egyelőre egyik fél sem erősítette meg.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik