Anglia: lehallgatták Capellóékat, az FA keresi a „bombát"

Vágólapra másolva!
2010.03.09. 11:24
Valószínűleg rögzítették azt a bizalmas beszélgetést, amely az angol labdarúgó-válogatott játékosok és a szakmai stáb között zajlott a múlt héten, és többek között a nyári világbajnoki szereplés prémiumfeltételeiről szólt.

Az angol Futballszövetség (FA) egyelőre nem közölte, mire alapozza a beszélgetés rögzítésére vonatkozó gyanúját, ám a vizsgálat megindítása arra utal: nem alaptalan a feltételezés, hogy a múlt heti Anglia–Egyiptom felkészülési mérkőzés (3–1) előtti zártkörű csapattalálkozóról valaki hangfelvételt készített.

Az FA kemény hangvételű levelet küldött a brit újságokhoz, hogy az esetleg birtokukba került felvétel illegálisan készült, és közlése nemcsak az újságírói etika szabályait sérti, hanem az adatvédelmi törvényt is – adta hírül a mértékadó The Times. Egyelőre egyik lap sem vállalta magára, hogy megbízást adott a válogatott vagy a csapatot vendégül látó szálloda bármely alkalmazottjának a felvétel elkészítésére.

A hertfordshire-i The Grove szálló szóvivője értetlenségének adott hangot, hiszen abban a három-négy évben – mondta –, amióta rendszeresen vendégül látják az angol labdarúgó-válogatottat, a hotel és a csapat biztonsági személyzetére egyszer sem volt panasz.

Fabio Capello szövetségi kapitány köreiből származó információk szerint az olasz szakember – részben a John Terry és Ashley Cole magánéletét kiteregető újságcikkek hatására – egyre inkább úgy érzi, a média és a közvélemény egy része a csapat világbajnoki felkészülésének megzavarására törekszik. Az FA szerint a rögzített hanganyag „időzített bombaként" ketyeg.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

„Elragadtak az érzelmek” – Ekitiké elnézést kért meggondolatlan piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.09.24. 12:26

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Capellót meglepte, hogy a Juventus nem ismerte fel a Huijsenben rejlő tehetséget

Klub-vb
2025.07.01. 17:56

„Így a legszebb a vége” – visszavonult a Liverpool korábbi BL-győztese

Angol labdarúgás
2025.06.25. 12:32

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23
Ezek is érdekelhetik