Videón a Priskin-parádé – a forduló egyik legszebb gólját lőtte a csatár

Vágólapra másolva!
2009.01.28. 10:21
Jött, látott, gólokat lőtt – röviden így is összefoglalható Priskin Tamás teljesítménye a Burnley elleni angol másodosztályú bajnokin. A magyar csatár a 76. percben lépett pályára, és kevesebb mint két perccel később már be is talált Brian Jensen hálójába, majd a 94. percben a forduló egyik legokosabb (és legszebb) góljával szomorította tovább a vendégdrukkereket.

PRISKIN DUPLÁJA

PRISKIN DUPLÁJA


Priskin kétszer ünnepelhetett kedd este
Fotó: Action Images (archív)
Priskin kétszer ünnepelhetett kedd este
Rendkívül elégedett volt csapatával, így Priskin Tamással is Brendan Rodgers, a Watford labdarúgócsapatának menedzsere a „lódarazsak” kedd esti, 3–0-s Burnley elleni győzelme után.

A Watford hamar előnybe került Jobi McAnuff góljával, majd tartotta az 1–0-s eredményt, a hajrában pedig érkezett a csereként beállt Priskin, és két okos góllal végképp szertefoszlatta a Burnley reményeit.

A magyar támadó a második találatnál saját térfeléről indított egy szólót, amit remek megoldással fejezett be – a két elküldött hátvéd alighanem még mindig kifelé fut a stadionból…

„Fantasztikusan játszott az egész csapat, volt eredménye a hétfői csapatgyűlésnek. Jól kezdtünk, végig irányítottunk, és a végén is remek pillanataink voltak. A negyedosztályból igazolt Mike Williamson stabilitást adott a csapatnak, jók voltunk végre hátul is. Eddig a négy három hárommal próbálkoztunk, de át kellett gondolnom a taktikát, és visszatértünk a négy négy kettőhöz, a csapat pedig megmutatta, mit tud” – nyilatkozta Brendan Rodgers.

Győzelmével a Watford a 20. helyen áll a 24 csapatos angol másodosztályban.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1 Wolverhampton 29 18 5 6 57–36 59
2 Reading 29 17 6 6 58–26 57
3 Birmingham 29 16 7 6 36–26 55
4 Sheffield Utd. 29 13 8 8 40–26 47
5 Preston 29 14 5 10 42–38 47
6 Cardiff 27 11 12 4 37–26 45
7 Queens P.R. 29 12 9 8 31–27 45
8 Swansea 29 10 14 5 41–31 44
9 Burnley 29 12 7 10 41–42 43
10 Ipswich 29 11 9 9 42–31 42
11 Crystal Palace 28 11 7 10 39–33 40
12 Bristol C. 28 9 11 8 34–34 38
13 Sheffield Wed. 29 10 8 11 31–41 38
14 Coventry 28 9 10 9 32–33 37
15 Blackpool 29 8 10 11 29–38 34
16 Plymouth 28 9 6 13 27–33 33
17 Nottingham F. 29 8 9 12 32–39 33
18 Barnsley 29 9 5 15 29–39 32
19 Norwich 29 8 6 15 38–45 30
20 Watford 29 8 6 15 41–50 30
21 Doncaster 28 8 6 14 20–32 30
22 Derby 28 7 8 13 28–40 29
23 Southampton 29 6 9 14 26–44 27
24 Charlton 29 5 7 17 30–51 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik