Csak a hajrában játszottak jól a „vörösök” az Ewood Parkban

Vágólapra másolva!
2007.11.03. 20:12
Gólnélküli döntetlennel végződött a Blackburn-Liverpool találkozó az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A találkozó hajrájában Rafa Benitez csapata eldönthette volna a három pont sorsát, de Gerrard és Kuyt kétszer, míg Crouch egyszer hibázott.
Morten Gamst Pedersen (jobbra) és Yossi Benayoun harca a labdáért
Morten Gamst Pedersen (jobbra) és Yossi Benayoun harca a labdáért
Morten Gamst Pedersen (jobbra) és Yossi Benayoun harca a labdáért
Morten Gamst Pedersen (jobbra) és Yossi Benayoun harca a labdáért

Az első játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, és helyzetig sem nagyon jutottak el a felek. Az első említésre méltó esemény David Dunn lövése volt, azonban a középpályás elvétette a kapu bal oldalát.

A félidő derekához érve Morten Gamst Pedersen is megpróbálta bevenni a vendégek kapuját, azonban nem tudott túljárni Jose Reina eszén, a kapus hárított.

Az első játékrész hajrájához érve aztán csupán egy hajszálon múlt, hogy a hazaiak nem jutottak vezetéshez, ekkor Dunn egy csel után mintegy huszonkét méterről hatalmas bombát eresztett meg, és pechjére a labda a felső lécről a gólvonal elé pattant.

A szünet után is nagy iram jellemezte a találkozót, és elsősorban a Blackburn irányította a játékot annak ellenére, hogy a labdabirtoklás aránya közel egyenlő volt.

Az ötvennegyedik percben Samba előtt adódott hatalmas lehetőség a vendégek tizenhatosán belül egy csel után, azonban túlbonyolította a helyzetet, és a lövését blokkolták.

Nem sokkal később a vendégek is megszerezhették volna a három pontot érő találatot. Ekkor Kuyt némi szerencsével húzott el a jobb szélen – visszapattant elé a labda -, majd ahelyett, hogy időben passzolt volna kivárt, majd rosszul döntött, így Friedel könnyedén szedte fel a labdát előle.

A hajrában aztán előbb Steven Gerrard tört be a tizenhatoson belülre egy védővel a nyakán, majd lőtt, de a hazaiak kapusa bravúrral hárított. Ezt követően egy szöglet után Peter Crouch fejelt, de David Bentley a gólvonalról mentett.

Az utolsó percekben Gerrard és Kuyt is eldönthette volna a mérkőzést, azonban a hazai háló érintetlen maradt, így a vendégeknek is de kellett érnie egy ponttal.

ANGOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

12. FORDULÓ
Blackburn – Liverpool 0-0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik