Allardyce volt csapata legyőzésével mutatkozott be a „szarkáknál”

Vágólapra másolva!
2007.08.11. 18:10
Győzelemmel mutatkozott be tétmérkőzésen a Newcastle kispadján Sam Allardyce menedzser, miután az angol labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában a „szarkák” idegenben nyertek. A vezetőedzőnek amiatt is fontos volt ez a győzelem, mert a volt csapata, a Bolton volt az ellenfél. Fülöp Márton a Sunderland kispadjára sem ülhetett le.
Obafemi Martins (balra) épp a Bolton hálójába ollózza a labdát
Reuters
Obafemi Martins (balra) épp a Bolton hálójába ollózza a labdát
Obafemi Martins (balra) épp a Bolton hálójába ollózza a labdát
Reuters
Obafemi Martins (balra) épp a Bolton hálójába ollózza a labdát

Nagyszerűen kezdte a bajnokságot a Newcastle csapata, úgy látszik jót tett a „szarkáknak”, hogy Sam Allardyce lett a csapat új vezetőedzője. A tréner szempontjából még egy dolog miatt fontos volt a nyitány, mégpedig amiatt, hogy fekete-fehér mezesek a Bolton ellen kezdték a szezont, amelyet az előző bajnokság utolsó előtti fordulójáig az angol edző irányított.

A Newcastle idegenben lépett pályára, és a tizenegyedik percben meg is szerezte a vezetést, miután Charles N'Zogbia jobb oldalról, több mint harminc méterről, szabadrúgásból vette be a hazaiak kapuját.

Ezután a nigériai Obafemi Martins percei következtek, hiszen tíz perccel később a támadó Milner beadását vette mellre, majd ollózta a léc alá. A korábban az Internazionaléban is megfordult csatár hat perccel később újra eredményes volt, igaz ekkor némi szerencsére is szüksége volt, hiszen távoli lövése megpattant Fayén, és a bal alsó sarokban kötött ki.

Sam Allardyce-nak volt oka mosolyogni: új csapatával volt csapata otthonában nyert
Reuters
Sam Allardyce-nak volt oka mosolyogni: új csapatával volt csapata otthonában nyert

A második játékrész elején szépített Nicolas Anelka, miután Kevin Nolan passzát lőtte a jobb alsó sarokba. Azonban ez sem ronthatta el Allardyce örömét, hiszen a Newcastle így is 3-1-re nyerte meg a mérkőzést.

Fülöp Mártonnak nem szavazott bizalmat a keretben Roy Keane, a Sunderland menedzsere a Tottenham elleni bajnoki nyitányon, a kaput a Heartstól 9 millió fontért szerződtetett skót Craig Gordon védte, és a cserepadon Darren Ward kapott helyet.

A mérkőzés a ráadás negyedik percében dőlt el, amikor Wallace labdáját a csereként beállt Chopra váltotta gólra, így az újonc győzelemmel kezdte a szezont.

A második félidőben fordította meg a mérkőzést a Blackburn együttese a Middlesbrough otthonában. A hazaiak a szünetre 1-0-ra vezettek Downing góljával, de Cruz és Derbyshire is betalált a folytatásban, így a vendégek szerezték meg a győzelmet.

Sven-Göran Eriksson csapata, a Manchester City a nyáron a Regginából érkezett Bianchi, valamint Geovanni találataival hozta el a három pontot a West Ham otthonából.

Az újonc Derby County együttese hazai döntetlennel kezdte élvonalbeli szereplését, a Portsmouth ellen 2-2-t értek el.

ANGOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIERSHIP)

1. FORDULÓ
Sunderland – Tottenham 1-0 (Chopra 90+4.)
Bolton – Newcastle 1-3 ( ill. N'Zogbia 11., Martins 21., 27.)
Derby County – Portsmouth 2-2 (Oakley 5., Todd 84. ill. Mwaruwari 27., Utaka 83.)
Everton – Wigan 2-1 (Osman 26., Anichebe 75. ill. Sibierski 80.)
Middlesbrough – Blackburn 1-2 (Downing 31. ill. Cruz 62., Derbyshire 79.)
West Ham - Manchester City 0-2 (Bianchi 18., Geovanni 87.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik