Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2021.10.26 09:51 Frissítve: 2021.10.27 09:48

Váratlan Cavs-bravúr Denverben, 30-cal verte a Portlandet a Clippers

Hosszabbításban vette el a Hornets veretlenségét a Boston, győzött a Bucks, a Nets és a Heat, a Chicago pedig már 4–0-nál jár az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

A chicagói DeMar DeRozan kosárra tör két torontói között (Fotó: Getty Images)

Charlotte Hornets–Boston Celtics 129–140 – hosszabbítás után


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Celtics bírta jobban a végét. Mindkét csapat back-to-back lépett pályára és bár előzetesen a jobb formában lévő, otthon játszó Charlotte tűnt esélyesebbnek, de a Boston sztárjai ezúttal jobb lábbal keltek fel, úgyhogy ezt simán eltüntették. Jayson Tatum egészen szenzációs meccset játszott és végül 41 pontot szórt 50 százalékos mezőnymutatóval, 6/12 triplával, 7 lepattanóval és 8 gólpasszal, az ő klasszisteljesítménye mellé felnőtt a sérülésből visszatérő Jaylen Brown (30 pont, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés, 12/20 mezőnyből) és Dennis Schröder (23 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz, 4/9 tripla), de Robert Williams III (12 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) is remekelt, a padról pedig Jabari Parker süllyesztett el 3/4 hármast. A 28 vezetésváltással tarkított találkozó végén aztán maguk alá is gyűrték ellenfelüket, a rendes játékidő utolsó percében ugyan mindkét csapat több lehetőséget is elrontott, de a ráadásban már egyértelmű volt a Boston fölénye – Schröder egymaga kilenc pontot dobott ekkor és egy 11–0-s futással zárták le a meccset. A 0–2-es rajt után így back-to-back győzelmekkel javítottak, a kulcsemberek parádés formája is biztató, ráadásul most Al Horford hiánya sem tűnt fel, úgyhogy magabiztosabban fogadhatják a Washingtont.

Elfáradt a Hornets. James Borrego, a hazaiak vezetőedzője szerint játékosaiból egyszerűen elfogyott az erő a hajrára, a rendes játékidő végén dobásig sem jutottak el kulcspillanatban és a hosszabbítás második felére is teljesen megálltak – ezért a Boston rendkívül fizikális védekezését okolta, megemelte a kalapját az ellenfél előtt. Miles Bridges (25 pont, 10 lepattanó) és LaMelo Ball (25 pont, 9 gólpassz, 7/14 tripla) ismét remekelt, de utóbbi a túlóra során kipontozódott és addigra már egyébként is térden járt a társaság, pedig a negyedik negyedben még tíz pont feletti előnnyel vezetett, azt adta le a hajrára. Nem segített a csapatként elrontott tíz büntető és a leindításból kapott 22 pont sem, így a 3–0-s rajt után elszenvedték idei első vereségüket.

A Hornets legjobb dobói: Ball 25/21, Bridges 25/6, Oubre Jr. 19/15
A Celtics legjobb dobói: Tatum 41/18, Brown 30/9, Schröder 23/12

Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 109–119


Jobb volt a Milwaukee. A bajnoknál Jrue Holiday és Brook Lopez is hiányzott a kezdőből (ahonnan már eredetileg is hiányzott Donte DiVincenzo), az ő helyüket George Hill és Thanaszisz Adetokunbo foglalta el, de nem miattuk nyertek a vendégek, hanem alapvetően a két sztár jó teljesítménye miatt. Jannisz Adetokunbo 30 ponttal, 10 lepattanóval és 9 gólpasszal jelentett stabil alapot, Khris Middleton 27 pontot, 5 lepattanót és 7 gólpasszt tett hozzá, mindketten hatékonyan dobtak és kiharcoltak összesen 21 büntetőt, ráadásul mellettük Grayson Allen is bevert 19 pontot 4/9 triplával. A jól működő gépezet igazából egyértelműen a Pacers fölé nőtt, a nagyszünetben kilenc pont volt az előnyük, a folytatásban pedig még inkább meg tudtak lógni és vezettek már 18-cal is, majd az utolsó etapot kicsit elengedték és összességében magabiztos győzelmet arattak. Az első negyed hajrájától kezdve végig ők jártak előrébb és menedzselték a különbséget, volt 13 labdaszerzésük és a Pacers minden próbálkozását sikerült elfojtaniuk a záró negyedben is – 3–1-re állnak, a Minnesotát fogadják legközelebb.

Nem tudott többet a Pacers. Főleg Myles Turner jó játéka hiányzott a hazaiaknak, a center egyáltalán nem működött a Bucks Lopez (és Portis) nélküli, mozgékonyabb szerkezete ellen, így kevés időt is töltött a pályán és nem is volt érdemi hatása a meccsre – érdekes módon Goga Bitadze egyértelműen jobban nézett ki a parketten. A Pacers végül 58–34-re kikapott a festékben és 24–6-ra maradt alul a gyorsindításokból szerzett pontok terén, úgyhogy végig csak futott az eredmény után, Malcolm Brogdon (25 pont, 7 gólpassz, 7 eladott labda), Chris Duarte (18 pont, 7/16 mezőnyből) és Domantas Sabonis (21 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) azért igyekezett, de nem tudták ráerőltetni akaratukat a Bucksra. Rick Carlisle vezetőedző a negyedik negyedet emelte ki, szerinte védekezésben ott ők diktáltak, ezzel jöttek ismét közel, de támadásban nem tudtak elég tűzerőt felvonultatni ahhoz, hogy fordítsanak, a Milwaukee kezelte a helyzetet – 1–3-mal folytatják majd Torontóban.

A Pacers legjobb dobói: Brogdon 25/6, Sabonis 21, Duarte 18/6
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 30, Middleton 27/6, Allen 19/12

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 122–104

Hozta a kötelezőt az Atlanta. A hazaiaknak muszáj volt nyerniük ezen a mérkőzésen és a kezdők, illetve az alaprotáció tagjai hozták is, amit kellett – az első negyedet tíz ponttal nyerték, aztán kicsit hátradőltek, majd a harmadik játékrészt megint megnyomták és voltak már 23 pontos előnyben is. Trae Young (32 pont, 9 gólpassz) és John Collins (22 pont és 7 lepattanó alig 24 perc alatt) mellett a továbbra is jó formát mutató Cam Reddish is bevert 17 pontot, a Bogdanovic, Huerter páros kevés labdából, kevés perc alatt dolgozott hatékonyan és a többi kiegészítő is hozzátette, amit kellett, igazából gond nélkül kipipálták a kötelezőt. Nagy érzelmek nem is látszódtak rajtuk az összecsapás után, mint mondták, ki akarták fárasztani ellenfelüket és annyit kiadni magukból, amennyit kell – nagyon együtt vannak, pedig Hunter és Gallinari nem is lépett pályára.

Támadásban kicsit többet mutatott a Pistons. Érdekes módon most hozta eddigi legjobb meccsét támadásban a Detroit, pedig most hiányzott Jerami Grant, de a Bey, Stewart, Olynyk frontcourt kifejezetten eredményesnek bizonyult. A Grant helyén kezdő Olynyk egymaga 17 pontot dobott a nagyszünetig és nagy része volt abban, hogy akkor még nem dőlt el a küzdelem, de a fordulás után már nem tudtak válaszolni az Atlanta által ismét feltett kérdésre és kénytelenek voltak bedobni a törölközőt. A 27%-os triplázás még mindig nem megfelelő, de a vereség ellenére egyértelműen javultak a korábbi meccseikhez képest, más kérdés, hogy közben védekezni kevesebb erejük jutott – mutattak valami biztatót, de egyelőre nem tudták összerakni a játékuk minden elemét.

A Hawks legjobb dobói: Young 32/6, Collins 22/3, Reddish 17/9
A Pistons legjobb dobói: Olynyk 21/6, Bey 21/9, Jackson 18/3

Brooklyn Nets–Washington Wizards 104–90

Javított a Nets. Az előző esti vereség után feljebb kapcsolt a Brooklyn és a fáradtság ellenére jóval szigorúbb, fizikálisabb védekezést mutatott be, amellyel végig kontrollálni is tudta a találkozót – támadásban elég volt egy jó negyed, az elsőt rögtön megnyerték 38–20-ra, onnantól kézben tartották a dolgokat. Nem dobtak jól (43% mezőnyből, 29% tripla), igazi átütőerő csak Kevin Durantben (25 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és a padról beszálló Patty Millsben (21 pont, 5/9 tripla 23 perc alatt) volt, James Harden ezúttal is csak szenvedett, de az erejüket mutatja, hogy így sem forgott veszélyben a sikerük és 30 perc fölé végül csak Durantnek kellett mennie náluk. Az első negyed (amely során szűk 60 százalékkal céloztak még) után már csak arra kellett figyelniük, hogy hátul ne engedjenek ki, ezt megtették, úgyhogy LaMarcus Aldridge nélkül is simán nyertek és 2–2-re javították a mérlegüket – csütörtök hajnalban a Miamit fogadják, ott is szükséges lesz ez a védekezés, de támadásban továbbra is javulniuk kell.

Nem tudott érvényesülni a Washington. Két szép győzelem után ezúttal nem osztottak lapot a Wizardsnak, a fővárosiaknál hiába tért vissza Bradley Beal, ő is csak szenvedett és 19 pontját 22 dobásból szerezte, beleállt 13 triplába, de egyetlen büntetőt sem harcolt ki – egyszerűen erőtlennek tűntek a vendégek a szigorú Nets-védekezéssel szemben. Végül még a 35 százalékot sem érték el mezőnyből, 23 százalékkal tripláztak és alig tudtak eljutni 90 dobott pontig, teljesen lenullázták őket – Spencer Dinwiddie-nek tribute videót vetített a Brooklyn az első negyed végén, de addigra igazából már el is dőlt a találkozó. Beal magára vállalta a dolgokat, szerinte neki kell sokkal jobban játszania, hogy a csapata eredményes legyen, következőleg Bostonban bizonyíthatnak.  

A Nets legjobb dobói: Durant 25/3, Mills 21/15, Brown 14, Harden 14/3
A Wizards legjobb dobói: Beal 19/9, Gafford 13, Caldwell-Pope 11/3, Holiday 11/6

Miami Heat –Orlando Magic 107–90

Butler extrájával nyert a Heat.
Az előző meccshez hasonlóan ezúttal sem működött igazán jól a Miami támadógépezete, pedig Kyle Lowry is visszatért és Tyler Herróval párban 17 gólpasszt osztottak ki fő playmakerként – hiába, összesen hat darab hármast dobott a hazai csapat 22%-kal, ez pedig behatárolta, hogy mire lehet képes. A hibátlan büntetőzés és a kevés eladott labda azért segített, illetve a festékben is eredményes volt a gárda, de ehhez a győzelemhez most elengedhetetlen volt Jimmy Butler extrája, aki javított a legutóbbi gyengélkedése után: 36 pontot dobott 15/21-es mezőnymutatóval és ellopott öt labdát. Az ő extrája mellett Bam Adebayót (16 pont, 13 lepattanó, 8/8 büntető) érdemes még kiemelni és összességében azért nagyobb gond nélkül hozták a papírformának számító győzelmet, az első negyedet 12 ponttal nyerték és onnantól ezt a különbséget próbálták menedzselni, vezettek már 22 ponttal és Spoelstra próbálta kicsit kezelni a játékperceket is, 30 fölé csak Lowry és Butler ment, de ők sem sokkal. A tréner Butlert dicsérte nagyon a meccs után, a vezér 10 kosarat szerzett a gyűrű közvetlen közeléből, ugyanazokból a helyzetekből, amelyekből 30% körül célzott az első két meccsén – épp időben lendült bele, hiszen most utaznak Brooklynba.

Nem volt elég pont az Orlandóban. A vendégeknél ezúttal nem hozta az előző napi extrát Cole Anthony, eltűnt Terrence Ross (0 pont, 0/7 mezőnyből, 0/6 tripla), így pedig hirtelen összeomlott a támadójáték – érezhető volt a fáradtság és a tompaság, úgyhogy csak kapartak, de ezúttal nem tudták jobban megszorítani ellenfelüket. Csak 40%-kal dobtak mezőnyből, gyengén tripláztak, 65% alatt büntetőztek, héttel több labdát adtak el, kikaptak a festékben, kevesebb, mint fele annyi gyorsindításos pontot dobtak, így nem lehetett sok esélyük, nem tudták borítani a papírformát – 1–3-mal folytatják majd a Charlotte ellen.

A Heat legjobb dobói: Butler 36, Adebayo 16, Morris 16/3
A Magic legjobb dobói: Wagner 15/6, Suggs 15/12, Anthony 12/3, Hampton 12/6

Toronto Raptors–Chicago Bulls 108–111


DeRozan múltat idézett. Sok nagy meccset játszott már ebben az arénában DeMar DeRozan, aki évekig volt a Toronto egyik arca, most viszont a Chicago sztárjaként tért vissza és gyakorlatilag eddigi legjobb Bulls-mezben hozott teljesítményével vezette győzelemre új csapatát. DeRozan 26 pontot szerzett 10/10 büntetővel, valamint 6 gólpasszal, ráadásul éppen a legfontosabb időszakban villant, hiszen a negyedik negyedben 11 egységet jegyzett és kulcspillanatban süllyesztett el két clutch tempót is. A Chicago ugyanis összességében szinte végig vezetett, már az első félidőben meglógott és onnantól folyamatosan előrébb járt, volt 20 pontos előnyben is és a záró etap során is úgy tűnt, hogy már eldőlt a küzdelem. A Raptors azonban még egy utolsó nagy rohammal visszajött egy labdára, ekkor kellettek DeRozan fontos dobásai ahhoz, hogy elöl tudjanak maradni a vendégek, ő pedig hozta is, amit várnak tőle. Mellette a 22 pontos LaVine, az 5/9 triplás Ball, vagy a 17 pontos, 8 lepattanós Vucsevics, illetve a fontos mezőnymunkát elvégző Caruso is dicsérhető, a Bulls pedig immár egyedüliként veretlen Keleten: 4–0-val fogadhatják majd a New Yorkot.

Nem akar jönni a hazai siker. Hosszú idő után térhetett ismét haza a Raptors, de eddig nem tudta megörvendeztetni szurkolóit a csapat: ezzel a vereséggel már 0–3-ra áll ebben a szezonban a társaság a saját csarnokában. Most Fred VanVleet próbált vezér lenni, 15 pontja mellett szétosztott (karriercsúcsot jelentő) 17 gólpasszt és bár eladott 8 labdát, de így is dicsérhető a teljesítménye, mellette pedig OG Anunoby (22 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4/8 tripla) és Gary Trent Jr. (18 pont, 4/9 tripla) emelhető még ki - a 48%-os mezőnymutató és a 40%-os triplázás is rendben van, védekezésben viszont nem találtak ellenszert a Chicagóra. A hajrában mindent megtettek, de DeRozan kivégezte őket, úgyhogy továbbra is sok dolguk van és nagyon várják vissza Pascal Siakamot – az Indiana ellen ismét otthon próbálkozhatnak majd.

A Raptors legjobb dobói: Anunoby 22/12, Trent Jr. 18/12, VanVleet 15/3
A Bulls legjobb dobói: DeRozan 26/6, LaVine 22/9, Vucsevics 17

Minnesota Timberwolves–New Orleans Pelicans 98–107

Visszavágott a Pelicans. Két napja még a Minnesota nyerte a két csapat meccsét, most viszont válaszolni tudott a New Orleans, amely hatékony védekezéssel és az akkorihoz képest sokkal gördülékenyebb támadójátékkal jelentkezett. A siker egyik kulcsa Brandon Ingram volt, aki 27 ponttal csapata legjobb dobója lett, leszedett 9 lepattanót és elsüllyesztett 4/7 triplát, másik kulcsfaktorként pedig Jonas Valanciunast említhetjük: a center a 22 pontja mellé 23 lepattanót húzott le. Devonte' Graham (21 pont, 7 gólpassz), vagy Nick Alexander-Walker (17 pont, 7 lepattanó) játéka hab a tortán, a 60–41-re megnyert lepattanózással érvényesíteni tudták akaratukat és igazából végig vezettek – a nagyszünetben 11 pont volt az előnyük, de ez rúgott már 21-re is, mielőtt feltüzelte magát a Minnesota. A harmadik negyedben kicsit rezgett a léc, négy-öt pontra is csökkent a távolság, de sikerült megújulniuk Ingraméknek, elállították a vérzést és ismét rendezték a védekezésüket, ezzel pedig megnyerték a meccset – három vereség után megvan az idei első győzelmük, most pedig végre hazatérhetnek az idegenbeli túráról.

Mindent kihagyott a Wolves. A jó rajt után most pocsékul játszottak a hazaiak, ennek fő oka pedig a borzasztó dobóforma volt: az Edwards, Russell páros például 1/14-et dobott mezőnyből a nagyszünetig, nem csoda, hogy hátrányba kerültek. A harmadik negyedben aztán Edwards egymaga a vállára vette csapatát és 21 pontot szórt csak ekkor, miatta jöttek vissza a meccsbe, de ahogy ő kihűlt, ismét átvette az irányítást a Pelicans, mert maga a játék továbbra sem javult – reménytelen, elképzelés nélküli gyors triplákat vállaltak a legtöbb esetben, egy-egyeztek, most túl egyszerűre sikerültek a támadások. A 28 pontos Edwards mellett Karl-Anthony Towns (32 pont, 14 lepattanó, 7 gólpassz) dicsérhető, de egyikük sem dobott jól, csapatszinten végül 34,4%-kal (!) zártak, így nem meglepő a vereség – most Milwaukee-ba utaznak az idei első idegenbeli meccsükre, meglátjuk, hogy ott mire lesznek képesek.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 32/12, Edwards 28/12, Beverley 13/12
A Pelicans legjobb dobói: Ingram 27/12, Valanciunas 22, Graham 21/3

Denver Nuggets–Cleveland Cavaliers 87–99

Nagy bravúr a Clevelandtől. Közel esélytelenként utazott el Denverbe a Cavs, de J.B. Bickerstaff csapata bebizonyította, hogy sehol nem lehet leírni, mert jelenleg nagyon együtt van a társaság: mindenki küzd, hajt, vetődik, rohan, ez pedig kifizetődött a kevésbé motivált Nuggets ellen. Támadásban nem csináltak nagy dolgokat a vendégek, de rengeteg labdát szereztek, azokat kosarakra váltották és végig rendkívül fizikálisak voltak hátul, folyamatosan ütköztek és megkeserítették a hazaiak életét. Kevin Love (22 pont, 8/13 mezőnyből 21 perc alatt) sokat tett hozzá, Jarrett Allen (21 pont, 16 lepattanó, 10/11 mezőnyből) is remekelt és soha nem voltak egy pontnál nagyobb hátrányban, ellenben vezettek már 17-tel is. A döntő ütést 70–70 után vitték be, Rubio és Campazzo egymásnak feszülése felpaprikázta őket és egy 19–3-as rohammal átgázoltak ellenfelükön, innen pedig már nem volt visszaút – 99 dobott ponttal nyertek Denverben, ez komoly bravúrnak számít, úgyhogy most következő ellenfelük, a Clippers sem lehet nyugodt...

Betlizett a Nuggets. Pocsék meccset játszottak a hazaiak, Michael Malone szerint kabaréba illő labdaeladásaik voltak és támadásban mintha több fokozattal lassabban játszottak volna saját maguknál - a 22 labdavesztésből kapott 32 pont mellé jött a 40%-os mezőnymutató és a 24%-os triplázás. Sokáig így is volt esélyük nyerni, mert védekezésben az utóbbi meccseikhez hasonlóan most is elvégezték a munkát, de annyira erőtlenek voltak elöl, hogy a negyedik negyed első perceiben szétszedte őket a Cavs és onnan már nem tudtak felállni. Nikola Jokics volt az egyetlen, aki megütötte a szintet (24 pont, 19 lepattanó, 9/15 mezőnyből), de egyedül nagyon kevésnek bizonyult, így meglepő és kellemetlen vereségbe néztek bele – ráadásul most back-to-back elutaznak a Jazzhez, úgyhogy nincsenek irigylésre méltó helyzetben.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 24/3, Gordon 12/3, Barton 12/3
A Cavaliers legjobb dobói: Love 22/3, Allen 21, Sexton 14/9

Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 116–86

Meg sem izzadt a Clippers. Rendkívül könnyedén verte meg a Portlandet a Los Angeles, a hazaiak már az első negyedet 31–17-re nyerték, majd a nagyszünetet követően még rátettek egy lapáttal és eldöntötték a meccset – 35 ponttal vezettek, földbe döngölték ellenfelüket. Egyénileg Luke Kennard dobását (23 pont, 6/7 tripla) és Paul George védekezését (8 labdaszerzés) tudjuk leginkább kiemelni, de itt csapatszinten játszották le a Blazerst, 44 kosarukra 37 gólpassz jutott, 27 percnél senki sem játszott többet és szenzációs védekezéssel arattak kiütéses győzelmet – a Portland 30 (!) eladott labdája egészen vállalhatatlan adat. Tyronn Lue csapata meg sem izzadt, olyan simán nőttek riválisuk fölé, hogy egy másodpercig sem kellett izgulniuk a sikerük miatt – ezzel megvan az idei első győzelmük és a játék is alakul.

Valami nem stimmel a Blazersnél. A vendégek oldalán Damian Lillard továbbra sem önmaga, most 0/8 triplával szedett össze 12 pontot és 3 gólpasszára 4 eladott labda jutott, Jusuf Nurkicnak több eladott labdája volt, mint pontja, Rob Covington egy nagy kövér nullát dobott és az valami egészen félelmetes adat, hogy kétszer annyi (!) eladott labdájuk volt, mint gólpasszuk (30–15). A szezonrajtjuk nagyon nem sikerült, ez a meccs most botrányosan gyenge lett, csütörtök hajnalban pedig már a Memphist fogadják, úgyhogy villámgyorsan össze kell kapniuk magukat, ha nem akarnak nagyon hamar mély gödörbe kerülni.

A Clippers legjobb dobói: Kennard 23/18, Jackson 18/9, George 16/6
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 20/12, Lillard 12, Simons 12/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Boston Celtics 129–140 – hosszabbítás után
Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 109–119
Atlanta Hawks–Detroit Pistons 122–104
Brooklyn Nets–Washington Wizards 104–90
Miami Heat–Orlando Magic 107–90
Toronto Raptors–Chicago Bulls 108–111
Minnesota Timberwolves–New Orleans Pelicans 98–107
Denver Nuggets–Cleveland Cavaliers 87–99
Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 116–86

 

2021.11.27 09:29:35

Amerikai sportok AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDO5.HU)

Tovább száguld a Warriors, ezúttal a Portlandet győzte le • A Bulls Orlandóban nyert.

2021.11.24 08:50:02

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Lakers New Yorkban is kikapott, Portlandben sem szakadt meg a Denver kálváriája.

2021.11.23 09:45:25

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Sorozatban a tizenharmadik mérkőzését is megnyerte a Phoenix Suns.

2021.11.22 07:31:41

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Lakers óriási fordítással menekült meg Detroitban, LeBron Jamest és Isaiah Stewartot is kiállították.

2021.11.20 08:40:25

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Már 11 meccses a Suns sikerszériája, Kevin Durant hiányát is elbírta a Brooklyn.