Super Bowl: Soha nem veszítettük el a hitünket – Mahomes

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 05:00
null
Patrick Mahomes 24 évesen győzelemre vezette a Kansas City Chiefst (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Kansas City Chiefs ült fel az NFL trónjára, miután izgalmas, fordulatos találkozón 31–20-ra legyőzte a San Francisco 49erst. Az 54. Super Bowl legértékesebb játékosának választott Patrick Mahomes így értékelte a történteket.

 

„Soha nem veszítettük el a hitünket, ez a legfontosabb dolog – mondta a Super Bowl után Patrick Mahomes a FOX-nak. – Senki sem hajtotta le a fejét, végig hittünk egymásban. Ez az, amit egész évben hirdettünk. Nem pörögtünk elég magas fokozaton, és amikor egy ilyen jó védelemmel találod szembe magad, akkor előfordul, hogy nem lesz túl sok sikerélményed. Örülök, hogy a srácok végig harcoltak, és hogy megtaláltuk az utat ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.”

A pódiumon is meginterjúvolt Mahomes viccesen egy, még 2013-as tweetjére – amelyben azt írta, fogadni merne rá, hogy csodás érzés Super Bowl-győzelem után azt mondani, hogy a Disney Worldbe megy ünnepelni – utalva elmondta, a Disney Worldben ünnepel majd, és „mindenkit” magával visz.

NFL on Twitter

@PatrickMahomes is going to Disney World. And he's bringing everybody. #ChiefsKingdom #SBLIV https://t.co/D4VgzQw9Yx



A Kansas City Chiefs 24 éves irányítója egy futott és két passzolt touchdownnal, valamint két interceptionnel zárta a Super Bowlt. A 46 passzkísérletéből 26 volt jó, összesen 286 yardot passzolt, továbbá 29 yardot futott.

A finálé legértékesebb játékosának megválasztott Mahomes lett az NFL történetének legfiatalabb játékosa (24 évesen és 138 naposan), aki egyszerre lett MVP és Super Bowl-győztes is (a rekordot 24 év 260 nappal Emmitt Smith tartotta).

ESPN Stats & Info on Twitter

At 24 years, 138 days old, Patrick Mahomes is youngest player in NFL history to win an MVP award and a Super Bowl (previous was Emmitt Smith at 24 years, 260 days).



A döntőről bővebben IDE KATTINTVA olvashat!

NFL 2019, RÁJÁTSZÁS
54. SUPER BOWL
Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers 31–20
(7–3, 3–7, 0–10, 21–0)


MINDEN AZ 54. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik