NHL: öt góllal nyert a Winnipeg Jets a Canucks ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.12. 08:15
null
Blake Wheleer két góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez (Fotó: Getty Images)
A Winnipeg Jets házigazdaként 5–0-ra legyőzte a Vancouver Canucks csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának keddi játéknapján – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI kiemelte, a mezőny legjobbja a hazaiak 34 éves csatára, Blake Wheeler volt, aki két góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A kapus Connor Hellebuyck mind a 24 lövést kivédte, és pályafutása során 24. alkalommal produkált kapott gól nélküli meccset az NHL-ben.

Csapatuk hét vesztes hazai mérkőzés után tudott ismét nyerni a Bell MTS Place-en.

A Washington Capitals házigazdaként 2–1-re legyőzte a rájátszásba jutás tudatában tartalékosan felálló Boston Bruins együttesét. A győztes gólt az osztrák Michael Raffl szerezte éles szögből, mindössze 1.8 másodperccel a rendes játékidő vége előtt – tette hozzá az MTI.

Mindkét csapatnak ez volt az utolsó mérkőzése az alapszakaszban, de szombattól ismét találkoznak, mert a rájátszás első körében egymással mérkőznek, a Winnipeg ellenfele pedig az Edmonton Oilers lesz – tekintett előre a távirati iroda.


JÉGKORONG, NHL
EREDMÉNYEK

Washington Capitals–Boston Bruins 2–1
Winnipeg Jets–Vancouver Canucks 5–0

 

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
8 órája

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
Tegnap, 12:49

Amerikából jöttem: letaszítja valaki az Eaglest a trónról? NFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.07. 15:12

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53
Ezek is érdekelhetik