NHL: négy év után újfent címvédés, ismét bajnok a Tampa Bay

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 07:36
null
Volt mit ünnepelni (Fotó: Getty Images)
Megvédte bajnoki címét a Tampa Bay Lightning, mivel az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa-döntőjének ötödik, szerda mérkőzésén 1–0-ra legyőzte vendégét, a Montreal Canadienst, így 4–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot. A rájátszás legértékesebb játékosának (Conn Smythe-trófea) a Tampa orosz kapusát, Andrej Vaszilevszkijt választották.

 

A Tampa már két nappal korábban lezárhatta volna a párharcot Kanadában, azonban a Montreal Canadiens hősies küzdelemben hosszabbításban győzött – idézte fel a Magyar Távirati Iroda.

A finálék történetében egyszer, még 1942-ben, azaz 79 éve fordult elő, hogy a 3–0-ra vezető együttes nem tudta megnyerni a Stanley-kupát. Akkor a Toronto Maple Leafs innen fordítva diadalmaskodott a Detroit Red Wings ellen. Erre a bravúrra készült most a Canadiens is...

Nagy iramban kezdett a házigazda, ám hiába birtokolta többet a korongot, nem tudott betalálni a remeklő Carey Price-nak még emberelőnyben sem. A kanadaiak csak akkor tudtak kijönni a szorításból, amikor Jan Ruttát kiállították. Azonos létszámban ismét a Tampa irányított, Tyler Johson a felső lécre bombázott. A túloldalon Vaszilevszkijnek botos kesztyűvel kellett védenie az egyik hátvéden megpattanó korongot – tudósított az MTI.

A második harmadot a Montreal kezdte aktívabban, az orosz kapus gyors egymásutánban védett kétszer lábbal. Később a hazaiaknak sikerült úgy kivédekezniük egy emberhátrányt, hogy a Canadiens nem lőtt kapura.

A 34. percben megszerezte a vezetést a házigazda. David Savard jobbról remekül tálalt Ross Colton elé, aki a kapu előteréből nem hibázott.

A záró játékrészben ugyancsak védekezésre kényszerült a Tampa, Josh Anderson szólóból nem talált be, viszont nekicsúszott a kapuvasnak, így ápolni kellett. A végén kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre a Montreal, de nem járt sikerrel, így a Tampa diadalmaskodott.

Érdekesség, hogy Pat Maroon sorozatban harmadik évben emelhette fel a Stanley-kupát: 2019-ben a St. Louis Blues, tavaly és most a Tampa játékosaként.

Az MTI kiemelte, az MVP-nek választott, 22 lövést védő Vaszilevszkijnek ez volt az ötödik kapott gól nélküli mérkőzése az idei playoffban, és sorozatban negyedszer nyert vele a csapat párharcot úgy, hogy az orosz hálóőr nullára hozta a sorozatokat lezáró összecsapásokat.

Így aztán a 24-szeres (rekord)bajnok Montreal Canadiens mindmáig az utolsó kanadai Stanley-kupa-győztes még 1993-ból.

Az NHL történetében a Lightning a kilencedik csapat, amely megvédte a címét, ezt megelőzően a Pittsburgh Penguins 2017-ben vitte véghez ezt a bravúrt. A gárda a playoff első körében a Florida Pantherst 4–2-es, a következőben a Carolina Hurricanest 4–1-es összesítéssel ejtette ki, ugyanakkor a New York Islanders ellen úgy sikerült továbbjutnia, hogy az utolsó, hetedik felvonás 1–0-s végeredményt hozott egy emberhátrányos góllal – tekintett vissza a távirati iroda.

JÉGKORONG
NHL, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Tampa Bay Lightning–Montreal Canadiens 1–0 (0–0, 1–0, 0–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik