NFL: viták a Pats körül; meccs –25 fokban? Karácsonykor sincs megállás!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.24. 14:17
null
2013 decembere, Eagles–Lions: jó a buli, csak sok a hó (Fotó: Getty Images)
Ami nálunk meg sem történhet, az a tengerentúlon teljesen átlagosnak számít, ha az amerikai futballról van szó: Amerikában a hó és a jég senkit sem tör meg, ennek megfelően szinte mindig megrendezik az NFL-meccseket, legyen szó bármilyen zord körülményről is… Alábbi összeállításunkban a legextrémebb „havas” összecsapásokat szedtük össze egy csokorba – mert ha karácsony, akkor NFL!

5. Philadelphia Eagles–Detroit Lions (2013. december 9.)

A Detroit a 2013-as idény 14. fordulójában Philadelphiába látogatott, s a már akkor is dómban játszó gárda alaposan megszenvedett a hóvihar okozta kellemetlenségekkel. Persze az Eagles sem volt jobb helyzetben, az azóta már hőssé avanzsáló Nick Foles például szinte mindegyik játék elindításánál azon ügyködött, hogya labda ne csússzon ki a kezéből, ez úgy ahogy össze is jött, de mondjuk a másik oldalon Matt Staffordnak már nem igazán, ő ötször is kiejtette a labdát, annyira csúszott. LeSean McCoy akkoriban még az Eaglesnél brillírozott, ezen a meccsen 217 yarddal és két TD-vel segítette 34–20-as győzelemhez a csapatát. A találkozó javában nem sokat lehetett látni.



4.New England Patriots–Miami Dolphins (1982. december 12.)

Az 1982-es idény hatodik fordulójában a Dolphins a rivális New Englandhez látogatott, ahol előtte akkora hóvihar volt egész nap, hogy a pálya gyepe teljesen megfagyott. A találkozót ettől függetlenül megrendezték, mondjuk a támadóegységek igencsak szenvedtek, a felek az utolsó percekig pontot sem tudtak felrakni a táblára – John Smith, a Patriots rúgója egy mezőnygól kísérletnél például a nekifutásnál majdnem elzakózott, ám állva tudott maradni, viszont cserébe a saját falemberét fejbe rúgta hátulról a labdával, a kísérlet után pedig pechére a labda nem a póznák között szállt el…

A meccsből mintegy öt perc volt hátra, a New England ismét eljutott mezőnygól távolságig, ekkor a hazaiak vezetőedzője, Ron Meyer odaszólt az épp az együttesnél a közmunkáját végző gondnoknak, aki egy hókotróval a pályára szambázva letakarította John Smithnek a rúgás helyét, aki értékesítette is a lehetőségét, ennek köszönhetően a Pats 3–0-ra nyert.


Ebből persze óriási balhé lett, Don Shula, a Miami vezetőedzője panaszt tett a ligánál, hogy a Patriots jogosulatlan előnyre tett szert azzal, hogy a hókotróval letakaríttatta a rúgás helyét, ezzel döntően befolyásolta az eredményt. Noha Pete Rozelle, az NFL akkori kommiszárja teljes mértékig egyetértett a trénerrel abban, hogy ez nem volt fair, a liga sosem játszatta le újra a meccset, és az eredményt sem változtatta meg, így maradt a 3–0.

Az összecsapás a „Snowplow Game” néven vonult be a történelemkönyvekbe.

3. Buffalo Bills–Indianapolis Colts (2017. december 10.)

Nem lehet egyszerű egy dómban játszó együttesnek, mint a Colts kimozdulni a hidegbe – az előző idényben viszont a Bills elleni találkozóra hatalmas hóviharban került sor. Olyannyira havazott, hogy voltak percek, melyekben nem is lehetett látni, mi történik a pályán, Frank Gore például az egyik futásánál néhány yard után elcsúszott, s yardokat „szánkózott” a pályán, sisakkal neki egy védő lábának.

Nagy a hócsata (Fotó: Getty Images)
Nagy a hócsata (Fotó: Getty Images)

A Bills szerzett vezetést, majd a Colts egy TD-vel és az azt követő, igencsak kalandos, 43 yardos Adam Vinatieri-jutalomponttal egyenlített. A Csikók rúgója néhány másodperccel a vége előtt megnyerhette volna a mérkőzést, de 43 yardról másodszor már rontott. A hosszabbításban LeSean McCoy futott egy hatpontost, így győzött a Bills 13–7-re.

2. New England Patriots–Oakland Raiders (2002. január 19.)

Ez a mérkőzés tulajdonképpen egy dinasztiát indított útjára, a New Englandben ugyanis az akkor még pályafutása kezdetén lévő Tom Brady irányított. A Bostonban megrendezett konferencia-elődöntőn -3 fok volt, a hó pedig nagy elánnal zuhogott, s egy pillanatig sem állt el. Nagyjából csupán két perc volt hátra, a Raiders 13–10-re vezetett, ám a Pats támadhatott – Brady kezéből kiütötték a labdát.

A Patriots-dinasztia kezdetének egyik legfontosabb jelenete (Fotó: Getty Images)
A Patriots-dinasztia kezdetének egyik legfontosabb jelenete (Fotó: Getty Images)

A játékvezetők elsőre fumble-t ítéltek, de végül hosszas tanácskozás után, mindenki meglepődésére úgy határoztak, hogy Brady karja már elindult előre, így a passzt sikertelennek adták, a labda pedig maradt a hazaiaknál (ez volt az úgynevezett „Tuck Rule”, ami miatt Bradyék megtarthatták a labdát).

A sorozat végén Adam Vinatieri egy mezőnygóllal egyenlített, majd a hosszabbításban egy másikkal meg is nyerte az összecsapást a csapatának. A New England végül a nagydöntőt is megnyerte, Brady a pedig az első gyűrűjét zsebelte be.

A találkozón történtek óriási felháborodást váltottak ki a szurkolók körében, s a meccs meg is kapta a „Tuck Rule game” nevet. Mind a mai napig nagy a vita arról, hogy a vitás szituáció fumble volt-e vagy incomplete passz.



1. Green Bay Packers–Dallas Cowboys (1967. december 31.)

Nem is kérdés, hogy a futballtörténelem leghíresebb „havas” meccse az 1967 decemberi NFL-elődöntő, melyen a Dallas a Green Bay otthonába látogatott. Noha az összecsapás közben konkrétan nem havazott, a játékosoknak így is a legzordabb körülményekkel kellett szembenézniük. A mérések szerint a meccs közben -25 fok volt a levegő hőmérséklete, ám az erős szélben -48 fokot is mértek (és igen, Wisconsin szeles környék!) – olyan hideg volt, hogy a játékvezetők nem tudták használni a sípjukat, mert ha belefújtak volna, akkor az ajkuk odafagyott volna a fémből készült eszközhöz!

A meccset egyébként a Packers nyerte meg 21–17-re, Bart Starr 13 másodperccel a vége előtt fordított egy futott TD-vel. A Green Bay nem sokkal később megnyerte a II. Super Bowlt is – azt már emberi körülmények között, a döntőt ugyanis Floridában rendezték meg, 20 fokban.

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
2018. 12. 22., 22.30 Tennessee Titans–Washington Redskins 25–16
2018. 12. 23., 2.20 Los Angeles Chargers–Baltimore Ravens 10–22
2018. 12. 23., 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 26–18
2018. 12. 23., 19.00 Dallas Cowboys–Tampa Bay Buccaneers 27–20
2018. 12. 23., 19.00 Detroit Lions–Minnesota Vikings 9–27
2018. 12. 23., 19.00 New England Patriots–Buffalo Bills 24–12
2018. 12. 23., 19.00 New York Jets–Green Bay Packers 38–44 – h. u.
2018. 12. 23., 19.00 Philadelphia Eagles–Houston Texans 32–30
2018. 12. 23., 19.00 Carolina Panthers–Atlanta Falcons 10–24
2018. 12. 23., 19.00 Indianapolis Colts–New York Giants 28–27
2018. 12. 23., 19.00 Miami Dolphins–Jacksonville Jaguars 7–17
2018. 12. 23., 22.05 Arizona Cardinals–Los Angeles Rams 9–31
2018. 12. 23., 22.05 San Francisco 49ers–Chicago Bears 9–14
2018. 12. 23., 22.25 New Orleans Saints–Pittsburgh Steelers 31–28
2018. 12. 24., 2.20 Seattle Seahawks–Kansas City Chiefs 38–31
2018. 12. 25., 2.15 Oakland Raiders–Denver Broncos
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik