NFL: szenzációsan hajrázott a Cowboys; Burrow harmadszor is legyőzte Mahomest

Vágólapra másolva!
2022.12.05. 08:04
null
Joe Burrow vezetésével legyőzte a Bengals a Chiefst (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi játéknapjának késő délutáni mérkőzésein még nagyobb izgalmak voltak, mint a kora délutáni idősávban. A vasárnap esti mérkőzés pedig olyan eredményt hozott, amilyen még nem született az NFL történetében.

 

Los Angeles Rams–Seattle Seahawks

A Rams ismét Matthew Stafford nélkül lépett pályára, aki gerincsérülése miatt az idén már valószínűleg nem is húz stoplist a lábára és sisakot a fejére. A Seahawks elleni csoportmérkőzésen jól kezdtek a csereirányítóval, John Wolforddal felálló hazaiak, ám az esélyesebb vendégek végül megemberelték magukat. Harminchat másodperccel a mérkőzés vége előtt DK Metcalf touchdown elkapásával szerezték meg a győzelmet Geno Smithék, akik így versenyben maradtak az NFC Nyugat megnyeréséért zajló versenyben.

San Francisco 49ers–Miami Dolphins

Már tíz másodperc után vezetéshez jutott a Miami Dolphins Trent Sherfield 75 yardos TD-elkapásával, majd csak tovább romlott a hazaiak helyzete, ugyanis irányítójuk, Jimmy Garoppolo eltörte a lábfejét, ami miatt idén már nem léphet pályára. Helyére az idei draft utolsó, 256. kiválasztottja, Brock Purdy lépett, aki 210 passzolt yarddal, két touchdownnal és egy eladott labdával zárta a találkozót.

A Niners hamar átvette a mérkőzés irányítását, és hiába próbálta visszahozni csapatát a mérkőzésbe Tua Tagovailoa, a 49ers védelme ismét bizonyította rátermettségét, így 16 pontos sikert arattak a hazaiak.


Cincinnati Bengals–Kansas City Chiefs

A Cincinnati tavaly az alapszakaszban és a rájátszásban is legyőzte a Kansas Cityt, most pedig remekül kezdte a Joe Burrow által vezetett hazai alakulat a találkozót, 14–3-ra is vezetett a második negyedben.

Azonban a Chiefs ekkora hátrányban is nagyon veszélyes, és a harmadik negyed végén már 24–17-re vezettek Patrick Mahomesék. Ezt követően a Bengals előbb szépített, majd Travis Kelce kezéből kiütötték a labdát a „bengáli tigrisek”, a szabad labdát pedig be is gyűjtötték, néhány perc múlva pedig Chris Evans touchdownjával már a vezetést ünnepelhették.

A hajrában Harrison Butker még kihagyott egy mezőnygólt 55 yardról, ami az egyenlítést jelentette volna, így viszont Joe Burrow mérlege immár 3–0 Patrick Mahomesszal szemben.


Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers

Az AFC Nyugati csoportjában rendezett mérkőzésen két kiszámíthatatlan csapat találkozott egymással, a Chargers 6–5-el, a Raiders 4–7-el várta a találkozót. A találkozó sztárjai a hazai színekben játszó Josh Jacobs és Davante Adams voltak. Jacobs 144 yardot és egy touchdownt futott, Adams pedig 177 yardot és két touchdownt kapott el. Justin Herbert, a Chargers irányítója hiába próbálta visszahozni csapatát a mérkőzésbe 14 pontos hátrányból, végül hétpontos győzelmet aratott a Raiders.

Dallas Cowboys–Indianapolis Colts

Pontokban gazdag mérkőzést láthatott a dallasi közönség. A Cowboys 21–13-ra vezetett a szünetben, Dak Prescott irányító ekkor már két touchdownt osztott ki. A harmadik negyedben visszazárkózott a Colts, azonban a negyedik negyedet 33–0-ra (!!!) nyerték meg a hazaiak, még a dallasi védelem is szerzett egy touchdownt Malik Hooker, korábbi Colts-játékos révén.

Az 54–19-es végeredmény különlegesnek tekinthető, ugyanis soha nem alakult ki ilyen eredmény a liga történetében, ez volt az 1074. különböző eredmény, amely NFL-mérkőzésen született.


AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ

Los Angeles Rams–Seattle Seahawks 23–27
San Francisco 49ers–Miami Dolphins 33–17
Cincinnati Bengals–Kansas City Chiefs 27–24
Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers 27–20
Dallas Cowboys–Indianapolis Colts 54–19

KORÁBBAN

Atlanta Falcons–Pittsburgh Steelers 16–19
Baltimore Ravens–Denver Broncos 10–9
Chicago Bears–Green Bay Packers 19–28
Detroit Lions–Jacksonville Jaguars 40–15
Houston Texans–Cleveland Browns 14–27
Minnesota Vikings–New York Jets 27–22
New York Giants–Washington Commanders 20–20
Philadelphia Eagles–Tennessee Titans 35–10


KÉSŐBB
Kedd, 2.15:
Tampa Bay Buccaneers–New Orleans Saints (Tv: Arena4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik