NFL: a fogadások összege csúcsot dönthet a Super Bowlon

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 18:43
null
Fotó: Getty Images
Az Egyesült Államok Szerencsejáték-szövetségének előrejelzése szerint minden eddiginél többen és összességében minden eddiginél nagyobb összegben kötnek majd fogadásokat a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi döntőjére, a Super Bowlra.

 

A kedden nyilvánosságra hozott becslések szerint több mint 50 millió felnőtt tesz fogadásokat a Kansas City Chiefs–Philadelphia Eagles találkozóra, a tétek összege pedig minden bizonnyal meghaladja majd a 16 milliárd dollárt (5887 milliárd forint). Amennyiben az előrejelzések helyesnek bizonyulnak, akkor az idei Super Bowlra 50 százalékkal többen tesznek majd pénzt, mint a tavalyira.

Az Egyesült Államok 33 államában lehet élni a sporthoz kapcsolódó szerencsejátékkal, tavaly pedig Washington és Maryland a személyes fogadások mellett online opciót is elérhetővé tett az érdeklődőknek. Az amerikai lakosság fele – körülbelül 166 millió ember – ezekben az államokban él.
A fogadások 10-15 százalékát – az eddigi minták alapján – csak a mérkőzés kezdete után teszik meg a szurkolók, és ennek ötödében leginkább arra fogadnak, hogy mennyire lesz kiegyenlített a játék, mennyi lesz a passzolt yardok és szerzett pontok száma. Emellett pedig az egyéni teljesítményekre való fogadás is nagyon népszerű.

Az is kiderült, hogy szinte ugyanannyi drukker tartja a győzelemre esélyesebbnek a Kansas City Chiefst, mint a Philadelphia Eaglest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik