NFL: meddig akar még uralkodni? Brady hosszabbított a Tampával – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 17:02
null
Brady 2022-ig nem megy sehova (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Tampa Bay Buccaneers egy évvel meghosszabbította a hétszeres Super Bowl-győztes irányító, Tom Brady szerződését.

A Tampa Bay Buccaneers egy évvel hosszabbította meg Tom Brady szerződését, így biztossá vált, hogy 2022-ben is a Kalózok irányítója lesz a hétszeres bajnok játékos.

Brady augusztusban lesz 44 éves, s már korábban is hangoztatta, hogy 45 esztendős koráig szeretne játszani – ezzel a megállapodással el is dőlt, hogy így lesz.

A veterán irányító szerződése 28 millió dollárt foglalt el a fizetési sapkából, ám az új kontraktussal 19 millió dollárt szabadított fel a Buccaneers a 2021-es kiírásra – ezáltal könnyebben visszahozhatják a klasszis tight endet, Rob Gronkowskit, az olykor bajos, de egyébként zseniális elkapót, Antonio Brownt, valamit a kiváló passzsiettetőt, Shaquil Barrettet is.

Nem Brady az első fontos játékos, akit megtartott a regnáló bajnok, korábban már hosszabbított Lavonte David, Chris Godwin pedig franchise taget kapott.

Péntek délután egyébként Brady korábbi csapata, a New England Patriots újabb egyéves szerződést adott a korábbi MVP-nek, Cam Newtonnak.


 

 

Legfrissebb hírek

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 01:53

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Pitts három elkapott TD-je után utolsó másodperces mezőnygóllal kapott ki a Buccaneers – videó

Amerikai sportok
2025.12.12. 08:30

Hosszabbítás után verte a Dolphins a Commanderst Madridban

Amerikai sportok
2025.11.16. 22:35

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
2025.11.09. 22:29
Ezek is érdekelhetik