NFL: Mayfield a Ramsnél landolt – akár már csütörtökön pályára léphet

S. B.S. B.
2022.12.08. 17:54
Mint arról már beszámoltunk, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Carolina Panthers megvált Baker Mayfieldtől a csalódást keltő idényét követően. A regnáló bajnok Los Angeles Rams viszont látott potenciált az irányítóban, szerződtette, és a csapat vezetőedzője, Sean McVay szerint akár már a csütörtök esti rangadón pályára is léphet.

Baker Mayfield hétfői elbocsátását követően a Rams volt az egyetlen együttes, amely érdeklődött a volt 1/1-es választott iránt. A Los Angeles-i gárda irányítóinak helyzetét ismerve nem volt meglepő a húzás, hiszen Matthew Stafford gerincsérülés miatt ebben az évben már nem valószínű, hogy játszhat és a csereirányító, John Wolford szereplése az egészségügyi állapota miatt szintén kérdéses a csütörtöki mérkőzés előtt. Baker Mayfield hétfői elbocsátását követően a Rams volt az egyetlen együttes, amely érdeklődött a volt 1/1-es választott iránt. A Los Angeles-i gárda irányítóinak helyzetét ismerve nem volt meglepő a húzás, hiszen Matthew Stafford gerincsérülés miatt ebben az évben már nem valószínű, hogy játszhat és a csereirányító, John Wolford szereplése az egészségügyi állapota miatt szintén kérdéses a csütörtöki mérkőzés előtt.

A Rams vezetőedzője, Sean McVay az ESPN riporterének beszélt róla, mekkora a valószínűsége, hogy láthatjuk Mayfieldet a héten, a Las Vegas Raiders ellen: „Szinte példátlan fordulat lenne Mayfieldet játszatni, viszont semmi kétségem sincs afelől, hogy képes lenne rá. A helyzetünket tekintve örülök, hogy megszereztünk egy ilyen kaliberű játékost, viszont csak most érkezett, szóval látnunk kell, hogy alakulnak a dolgok .”

Annak ellenére, hogy mindössze pár napja van a csapattal, jelenleg a Rams számára így is Baker Mayfield lehet a legbiztosabb megoldás, aki az idényben lejátszott hét mérkőzésén mindössze hat touchdownt tudott szerezni és a 32 kezdőirányító közül a legalacsonyabb (74.4) QB-ratinggel rendelkezik.


 

Legfrissebb hírek

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
Tegnap, 15:45

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 7:50

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
2026.09.15. 16:46

Fölényes győzelemmel kezdte az idényt Melbourne-ben a San Francisco

Amerikai sportok
2026.09.11. 07:36

MVP-k csatája, Super Bowl-visszavágók és játékosbosszúk – 12 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2026.09.09. 14:56

NFL: a Rams all-int mondott, favoritként várja az új idényt

Amerikai sportok
2026.09.08. 14:42

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
2026.08.30. 23:07

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21