NFL: legalább öt bordája tört el Breesnek, a tüdeje is megsérült

Vágólapra másolva!
2020.11.16. 21:18
null
Azt még nem lehet tudni, mikor térhet vissza a pályára a New Orleans Saints 41 éves irányítója (Fotó: Getty Images)
Drew Brees nem tudta befejezni a New Orleans Saints San Francisco 49ers elleni mérkőzését, a hétfői vizsgálatok pedig súlyos sérüléseket mutattak ki.

 

A 41 éves passzmesternek mindkét oldalon több bordája is eltört, a jobb oldali tüdeje pedig összeesett.

Az ESPN forrása szerint Breesnek három bal oldali bordája, és kettő jobb oldali törött el – és lehet, hogy még több. Az orvosok óvatosságra intik a Szentek irányítóját a tüdősérülése miatt, így nem tudni, mikor térhet vissza a pályára.

A három bal oldali borda még a Buccaneers elleni múlt heti csoportrangadón sérült meg, de akkor a röntgen nem mutatta ki, valószínűleg egy gyulladás miatt. A 49ers ellen a jobb oldala sérült meg, ezek a bordák pedig kárt tettek a tüdejében, légmell alakult ki, ami miatt légzési nehézségei léptek fel, és nem tudta folytatni a játékot.

Helyére Jameis Winston állt be, várhatóan a Falcons ellen is ő kezd.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Card

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2020. november 20., 2.20 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals
2020. november 22., 19.00 Baltimore Ravens–Tennessee Titans
2020. november 22., 19.00 Carolina Panthers–Detroit Lions
2020. november 22., 19.00 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles
2020. november 22., 19.00 Houston Texans–New England Patriots
2020. november 22., 19.00 Jacksonville Jaguars–Pittsburgh Steelers
2020. november 22., 19.00 New Orleans Saints–Atlanta Falcons
2020. november 22., 19.00 Washington Football Team–Cincinnati Bengals
2020. november 22., 22.05 Denver Broncos–Miami Dolphins
2020. november 22., 22.05 Los Angeles Chargers–New York Jets
2020. november 22., 22.25 Indianapolis Colts–Green Bay Packers
2020. november 22., 22.25Minnesota Vikings–Dallas Cowboys
2020. november 23., 2.20 Las Vegas Raiders–Kansas City Chiefs
2020. november 24., 2.15 Tampa Bay Buccaneers–Los Angeles Rams
Szabadnapos: Buffalo Bills, Chicago Bears, New York Giants, San Francisco 49ers


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik