NFL: egynapos szerződést adna Bradynek a New England Patriots

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 10:26
null
A Patriots mezében vonulhatna vissza Tom Brady (Fotó: Getty Images)
A New England Patriots tulajdonosa azt szeretné, ha hivatalosan a klubja játékosaként vonulna vissza Tom Brady, a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyetlen hétszeres bajnoka.

A 45 éves legendás irányító szerdán jelentette be, hogy végleg felhagy a játékkal, utolsó három szezonjában a Tampa Bay Buccaneerst erősítette. Robert Kraft, a Patriots első embere ugyanakkor jelezte, szeretné, ha Brady hivatalosan a New Englandből vonulna vissza, amelyben 2000 és 2019 között játszott.

„Nemcsak én szeretném ezt, a szurkolóink is kiállnak mellette, ő mindig Hazafi marad. Mindent megteszünk, ami tőlünk telink, hogy visszahozzuk őt. Szeretnénk megtalálni a módját, hogy tiszteleghessünk előtte. Őt olyan megbecsülés és szeretet veszi körül itt, mint egyetlen másik sportolót sem, pedig volt néhány nagyszerű klasszisunk” – nyilatkozott a 81 éves Kraft.

Brady két évtizedes Patriots-karrierje során hat Super Bowlt nyert, ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2021 februárjában bizonyult a legjobbnak.

A klasszis egy évvel ezelőtt, miután csapatával a főcsoport-elődöntőben a Los Angeles Ramstől kikapott, bejelentette visszavonulását, néhány héttel később azonban úgy döntött, mégis folytatja pályafutását.

Brady a mostani szezonban is eljutott a rájátszásig a floridai csapattal, de a playoff első körében a Dallas Cowboysszal szemben búcsúzott.

A sportág történetének legsikeresebb játékosa minden jelentősebb statisztikai mutatóban – td-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik