NFL: egy éve járni sem tudott, most meghökkentő videót posztolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.07. 11:24
null
Ryan Shazier 2017 decemberében szenvedett brutális sérülést (Fotó: Getty Images)
Szinte napra pontosan egy esztendővel a horrorsérülése után elképesztő videót posztolt a közösségi oldalán Ryan Shazier, az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers játékosa.

 

Mint ismert, Ryan Shazier a Steelers tavaly decemberi, Cincinnati Bengals elleni mérkőzésén sérült meg, miután rosszul sikerült a szerelési kísérlete. A linebacker egyáltalán nem tudta mozgatni a lábait – Shaziert hordágyon vitték le a játéktérről, majd egyenesen kórházba szállították.



A védőn gerincműtétet hajtottak végre, sokáig feküdnie kellett, néhány héttel később aztán kerekesszékre válthatott, igaz, a lábát a beszámolók szerint csak enyhén érezte – az orvosi vélemények egyöntetűen arról szóltak, hogy már az is nagy dolog lenne, ha a játékos ismét járni tudna.

Shazier azonban fittyet hányva ezekre a véleményekre, minden erejét bevetve edzett, s elképesztő iramban javult – az idén nyáron például már a saját lábán sétálgatott a Steelers edzőtáborában. Most pedig egy minden eddiginél biztatóbb videót rakott ki a közösségi oldalán – a felvételeken épp súlyt emelget.

 

Through the pain and the success. You must always remain HUMBLE!

52.9k Likes, 2,973 Comments - Ryan Shazier (@shazier) on Instagram: "Through the pain and the success. You must always remain HUMBLE!"



 

Shazier korábban elmondta, minden erejével azon lesz, hogy visszatérhessen az NFL-be – noha azért ez továbbra sem tűnik valószínűnek, a 26 éves játékos állapotának gyors javulása ennek ellenére igazi csodának számít, ereje és kitartása pedig mindenki számára példamutató lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik